Semmi mínuszolás vagy elitélés, Kloggcsi. Csak nyomtam egy facepalmot annál a résznél, hogy az első szembejövő neppernek elkótyavetyélted a gyűjteményedet :(( Nem nagyon tudom, hogy mennek a használt CD-k, de abban majdnem biztos vagyok, ha levitted volna őket a Pincébe, ott többet kaptál volna értük, ahogy az LP-kért is egy rendes lemezboltban. Amik engem érdekelnek, magyar LP-k, azokból maximum 1-2 ezresért lényegében karcmentes verziókat lehet kapni. Egy kedves lemez bármennyire is nagy kincsnek tűnik, olyan sokat legyártottak ezekből, olyan sok van még mindig jó állapotú példányokból mindenfelé, hogy lényegében alig adnak értük valamit. Vannak persze kivételek, a már említett Syrius, vagy mondjuk egy első nyomású 10000 lépés.

Érdekes dolog ez a lemezgyűjtés. Én azt vettem észre, hogy esténként egyre több időm van zenehallgatásra. A sorozatokkal már évek óta leálltam, filmekkel pláne, a focival lényegében a heti 1-2 ezresért való tippmixelés az egyetlen kapcsolatom, még az olimpiát sem nagyon néztem, leszámítva a női kézit és a vele járó elmaradhatatlan agyvérzés közeli állapotot. Sajnos nem nagyon tudom értelmesen megfogalmazni, amit mondani akarok, de ez a világ egyre jobban el van baszódva, és nem is nagyon látni semmi pozitívumot. A lemezgyűjtés egyfajta hobbi, vagy inkább könnyűdrog, ezt kár tagadni, ugyanakkor meg egy természetes válaszreakció a jelenlegi folyamatokra. Van egy olyan könyv, hogy Az analóg bosszúja, nem olvastam még, de ott talán érthetőbben levezetik, amit én csak ilyen zavarosan tudok megfogalmazni: Igenis kellenek a kézzel fogható dolgok, mert már minden a dróton jön. Inkább azt lássák a kölykök, hogy a szüleik kezében könyvek, lemezek, képregények vannak, mint hogy állandóan a telefont tapicskolják. Nem vagyok tech-fóbiás vagy ilyesmi, én is használok egy csomó appot, amikkel időt és energiát spórolok, de telefon nekem csak akkor van a kezemben itthon, ha telefonálok. Ezt a mennyi kacatot hagyunk magunk után című dolgot műproblémának érzem. Eddig is ez volt, ezután is ez lesz. Nekem is kellett már hagyatéki cuccban rendet rakni. Kellemetlen, megzavarta a komfortzónámat. De meghalni még kellemtelenebb lehetett. Gyerekkoromban voltunk valami régen látott rokonnál. Mondták, hogy a nyári konyha tele van kacattal meg limlommal. Ami nekik kacat, az nekem egy kincsesbánya volt: hegyekben álltak a Fülesek, Tollasbálok, Mi világunk, Képes újságok, Ludas Matyik. Úgy kellett kivonszolni onnan.