Construkt
2024.08.29
|
|
-1 0
4738
|
"Érdekes, erre nem jött rá Einstein, pedig 50 évig töprengett rajta. Vajon miért?"
Mert nem ezen töprengett, hisz ez már az ő gyerekkorában is ismert volt. De sok jelenséget nem lehet a fény EM hullámelméletével magyarázni, nos Einstein ezeken töprengett. De ebben nem jutott előrébb, mert foglya maradt annak az előítéletének, hogy az "úristen nem kockázik", és nem fogadta meg Bohr figyelmeztetését. "Ne akard megmondani, mit tehet az úristen". Így aztán másokra maradt a kvantumjelenségek magyarázata.
Ám egy zseninek néha még a tévedései is zseniálisak, Einstein például Nobel díjat kaphatott volna még az EPR cikkért is, még 2022-ben is, ha megéri. Együtt Alain Aspect-el, John Clauser-rel és Anton Zeilinger-rel, akik kísérletileg végleg bebizonyították azt a kísérteties távolhatást, ami a kvantumfizikából következik, de aminek létében Einstein olyan termékeny módon kételkedett, hogy ez az egyetlen cikke 1935-től kezdve nyolcvan éven keresztül rendkívül inspirálóan hatott a kvantumfizika fejlődésére.
|
Előzmény: destrukt (4734)
|
|