Mocskos arulo!
Egyre nagyobb a veszély, dróntámadás történt a Zaporizzsjai Atomerőműnél –közölte a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség
Az oroszok által elfoglalt Zaporizzsjai Atomerőműben (ZNPP) „romlik” a nukleáris biztonsági helyzet – jelentette a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), amely szerint szombaton dróntámadás történt az erőműnél.
A létesítménynél már a hét elején is volt egy incidens, amelyben egymást vádolták az oroszok és az ukránok.
Ezt követően az orosz állami média most szombaton is azt állította, hogy az ukrán hadsereg drónnal támadta az erőmű környékét (egész pontosan egy utat, amely annak közelében halad el) miközben Kijev többször is azzal vádolta Moszkvát, hogy az erőművet drón- és tüzérségi támadások indítóhelyéül használja a Dnyipro folyón túli, ukrán ellenőrzés alatt álló területek ellen.
A NAÜ megfigyelőcsoportja egy korábbi vizit után most ismét ellátogatott az erőműhöz. Közleményükben arról számoltak be a szombati esettel összefüggésben, hogy
a károkat a jelek szerint egy robbanóanyagot szállító drón okozta.
Rafael Grossi főigazgató „maximális önmérsékletre szólított fel minden oldalról”. „Az atomerőműveket úgy tervezték, hogy ellenállóak legyenek a műszaki vagy emberi hibákkal és a külső eseményekkel szemben, beleértve a szélsőséges eseményeket is, de nem úgy építették őket, hogy ellenálljanak egy közvetlen katonai támadásnak, és nem is kellene, hogy ellenálljanak, ahogyan a világ bármely más energetikai létesítményének sem” – fogalmazott Grossi.
A NAÜ csoportja szerint a dróntámadás nem okozott sérülést vagy kárt az erőmű berendezésében, de azt mondta, hogy a ZNPP közelében az elmúlt napokban „intenzív” volt a katonai tevékenység. A NAÜ szerint a hét elején, az erőmű hűtőtornyaiban keletkezett tűz „jelentős károkat” okozott, bár nem jelentett veszélyt a nukleáris biztonságra.
Rafael Grossi szerint a dróncsapás „rávilágít az ilyen létesítmények sebezhetőségére a konfliktusövezetekben”, és ismételten felszólította a feleket az ügynökség öt nukleáris biztonsági alapelvének betartására– írta a The Kyiv Independent.