Egyedül a kígyó az a lény, ami a szerzők szerint, valami oknál fogva kirítt a többi állat közül:
"A kígyó Sátán médiuma, közvetítő eszköze volt. Valójában Sátán szólt rajta keresztül. Az Édenben még nem az a visszataszító állat volt, mint amilyennek ma ismerjük. A „ravaszabb”-nak fordított eredeti héber szó jelentése: „okosabb”. A kígyó eredetileg bizonyára a „legintelligensebb”, legmagasabb rendű, központi idegrendszerrel rendelkező állat volt, ezért választotta eszközül az ellenség. Isten a bűneset után megváltoztatta az alakját: olyanná formálta, hogy példázza a bűn utálatos, visszataszító természetét. (1Móz 3,14)
A kígyótól, azaz Sátántól származik az Írás szerint az a hazugság, hogy az ember nem hal meg ténylegesen a halálban, hanem mintegy „megistenül”. „Hazug ő, és a hazugság atyja” – jellemezte őt Jézus földi életében (Jn 8,44)."
Nem tudok róla, hogy a biológusok ennek bárminemű jelét felfedezték volna.
Bár a lényeges "alakváltozás" sok mindent elfedhetne...
És az ügyes hívők, még pár hasonló alakzatú állatot is képesek felsorolni, amelyek szintén jó példák a "bűn természetére"!
Mondjuk a főhős által rámért átok a hívők szerint mennyire valósult meg?
Mózes I. könyve:3:14És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
A magam részéről szintén nem tudok róla, hogy a kígyó port enne...
Na, meg melyik fajtája?
Persze a szerzők nem lehettek biológiából erősek, hiszen azt is írják, a lónak körme van:-P