valószínuleg kerstem, de errol mit sem tudtam. Aztán mikor megleltem, örömöm kissé magsabb fokúvá vált a szokásosnál, ám a megszokás erosebb lett minden másnál. Komolyan azt fontolgattam, hogy mekkora lépés kellene elhagyni a sztratoszférát, mikoris egy iszonyú felismerés vert gyökeret agyamban. a lábamat meg kellene hosszabítani és magasról lenézhetnék a botladozó emberekre akik a lábujjaim között kerülgetik a gombatenyészeteket. Aztán felssejlett elottem Nagymesterem Bölény képe aki elmélázó tekintettel bámult a végtelenbe, miközben egy felhasználóbarát eszköz füstölgött a kezében. Éppen egy átjárón próbált meg áthatolni és erre összpontosította tudásának legjavát. Megbotlott a küszöbben és az átjáró bezárult mögötte. Azóta csak a hírét hallottam. Féktelen kacagása ködös oszi estéken borzolja az emberek idegeit, mintha egy szellem nevetne együgyu dolgaikon.

Sajnálom, hogy nem tartottam vele, de nem lehetett.