Savatage - Poets And Madmen

A csapat mai napig utolsó lemeze - ami valószínűleg akkor is csak utolsó előtti lehet, ha végre beváltják a sok éves ígéretet - már a készülési fázisban kapott egy sztereós pofont, amikor Pitrellit leigazolta a vörös musztáng, Zak Stevens meg nem nagyon akart az éneklésből élni. Annyira nem, hogy itt kizárólag Oliva van a mikrofon mögött - és ez más tekintetben meghatározza, hogy milyen a dalok többsége. Meg közben az is, hogy Paul O'Neill ismét egy igaz történetre épített fel egy egész lemezt - a fotós Kevin Carter esetére, amikor az ember úgy sem tud megbirkózni az embertelenséggel, hogy nem neki kell elszenvednie. Az eredmény valami átmenet a '90-es évek két korszaka között: a Zak nélkül készült, de már a zongora által uralt Gutter Ballet és a Streets szilajsága oldódik a következő négy album szimfonikus témáinak, erős vokáljainak és a híres kánonnak a monumentalitásában, illetve abban, amennyit Oliva hangja fejlődött-változott az eltelt idők alatt. Jon azonban szinte mindenhol tesz azért, hogy a nyugodtabb, merengősebb témákat keményen odakent dolgokkal váltsa, vagy eleve csak a régi énjét hozza felszínre (Drive, Awaken) - akárhogy küzd azonban az ellen, hogy kicsit mást adjon, a szépség megint csak utat tör. A Stay With Me Awhile ugyanolyan jól indít, mint az Edge Of Thorns, a There In The Silence-t pedig az egyébként tőlük teljesen szokatlan szintetizátortéma teszi különlegessé. A csúcspont azonban pont középre került a leghosszabb Morphine Child-dal, ami szinte minden szempontból van akkora dal, mint a Chance. 1:35-nél az a gitárszóló, majd az összes énekelt rész, és itt is a kánon... annál, ahogy most is hallgatom, csak az tölt el még jobb érzéssel, hogy Szigeten és Wackenen is játszották. A második helyet a The Rumour kapja nálam, ami meg még a legjobban megfog, az a Surrender zongoratémája 4:40-től és a ráépített riff... sőt, a szinte már rappelésbe átmenő ének is. A Back To A Reason pedig még annak ellenére is jó, hogy csak segédnek mehet a Not What You See mögött... a következő Trans-Siberian Orchestra lemezre is felrakták egyébként a keményebb rész nélkül és más énekessel. Önmagában egy nagyon jó lemez, de ha az előző háromhoz mérjük, hiányzik Zak és a rá szabott témák, épp ezért csak 10/9,25...