"Azt is tudhatta előre, hogy pár év múlva a Damaszkuszi úton meg fogja téríteni Tarsusi Sault, és elküldi őt az apostolokhoz tizenkettediknek."

A történet szerint Jézus semmi érdemlegeset nem mondott Saulnak amitől megtért volna. Csupán annyit mondott neki, idézem:

Csel 22:10. „Én pedig mondék: Mit cselekedjem, Uram? Az Úr pedig monda nékem: Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék néked, hogy véghez vigyed.”

Nem hinném, hogy ettől a felszólítástól bárki megtért volna... De úgy látszik, Damaszkuszban mégis megtörtént a dolog, igaz nem Jézus szavára, hanem - mit ad Isten - egy köztiszteletben álló zsidó (fő)ember, Ananiás parancsára...:

Ne feledjük, abban az időben volt főpap Ananiás. A névazonosság jó eséllyel személy-azonosságot is takar, hiszen Saul ezután a Vének gyülekezetének tartozott beszámolóval...

Csel 22:16. "Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét."

Ez egy olyannyira abszurd helyzet, hogy nem lehet rá más magyarázatot adni, mint a következőket: a „mi atyáinknak Istene” nem lehet más, mint Jahve, miután egy hithű zsidó szájából hangzott el az iménti vers. Ő (Jahve) utasítja Sault  arra, hogy keresztelkedjen meg s azon melegében mossa is le magáról ezt a „bűnt”, azaz épüljön be a Jézus-követők közé, mint "tégla", s próbálja őket zsidó hitre téríteni, amit igyekezett is megtenni... Ez a közösség lett a Jeruzsálemi Gyülekezet, a "keresztény" ősegyház...

"Jézus meg a mennyekben fogja a fejét, hogy "Istenem, én nem ilyen lovat akartam!"

Sajna, ennél többre nem futotta... Mindenható létére (egy az Atyával) 2000 éve semmit nem tudott tenni ellene...