Uli Jon Roth - Metamorphosis

A Scorpions volt gitárosa az által kitalált egyedi gitáron játssza el a komolyzene egyik legismertebb és legnépszerűbb művét a szólóhegedű szerepét átvéve, de közben a hagyományos klasszikus hangszereket is meghagyva a háttérben - röviden így lehetne összegezni ezt a produkciót, de pontosan külön ízlelgetve ezeket a pontokat válik olyan különlegességgé az egész, amiért a berlini életem alatt órákat voltam képes oda-vissza vonatozni a Ruhr-vidékre, majd a koncert után kilométereket gyalogolni az éjszakában. Mert akkor bizony Uli bácsi teljes egészében eltolta ezt a lemezt, majd utána Viktor Smolski is fellépett két Bach-átirattal, elhangzott a Sails Of Charon is a helyzetnek megfelelő hangszerelésben, majd a Turandot nagyáriájának Roth-féle feldolgozására Klaus Meine ugyan nem jött el, Smolski ellenben beszállt a szólóba. Másfél hónappal később pedig teljesen véletlenül találtam meg a lemezt az egyik berlini Media Markt-ban, ahová pont azután vetődtem, hogy egy engem is meglátogató ismerősömet felraktam a Pestre tartó buszra. De ennyit a személyes részről, hiszen ettől még nem lesz meg a zenei élmény.

Vivaldi Négy Évszakát azóta már mások is feldolgozták egészében fémzenei stílusban - csak mikor az egyik hazai netes szaksajtó arról áradozott, folyamatosan kihagyta, hogy ezzel csak másodikak lehettek a sorban. Hogy az milyen is lett, nem tudom, de kétlem, hogy felül tudták múlni azt, ahogy itt elhangzanak a Sky gitáron. A Tavasz és az Ősz közismert melódiái mellett nagyon szépen szól a piros ásszal jelzett évszak harmadik tétele illetve a Nyárból az első és az Őszből a második is. Ezektől állt el a legjobban a lélegzetem azon a koncerten is, és most is ezeket esik a legjobban hallani. Nemcsak arról van szó viszont, hogy elgitározza, ami a kottán van... jól vannak odarakva az egyes tételek között az egyes évszakok hangulatához kötődő háttérhangok, majd jön az ötödik évszak, ahol részben az eddig hallottakat dolgozgatja át, illetve rak hozzá más muzsikusokat is saját magát is. Itt a Cry Of The Night a legszebb, de a többit is jó hallgatni... főleg, mert hiányzik mindenféle Malmsteen-csapda technikázás, amit a férfi önkielégítés szinonímáival szoktak illetni, hanem megmarad dallamoknak, daltöredékeknek... ebben sokat segít a klasszikus hangszerek kerete is.

Végül azonban csak megszólal a kakas, és Uli is, hogy "Venga la vita" - vége az álomnak, ideje felébrendni a való életbe, ahol már nem szól a Sky gitár, de még így is nagyon szépen vezet ki ebből az egy órás zenei élményből, ami nemcsak a kapcsolódó élmények tesznek nekem a - nem is értem, hogy miért ilyen - helyezése ellenére 10/10-é.