Még, a katához.. 

Vasák Bence:

A kata-sztoriról - már azon túl, hogy év közben adószabályokat változtatni a mérhetetlen pánik legbiztosabb jele - csak az jut az eszembe, hogy van ám a szolgáltató szektornak egy szegmense, amit biztosan tönkre basz, és ez, szemben a grafikával, a muzsikával vagy a médiával, még rettenetesen fájó is: ez a gyógypedagógia.
Nem biztos, hogy sokan tudják, de van a magángazdaságnak és civil életnek egy viszonylag nagy területe, ahol a szereplők kurva nagy szerepet vállalnak át az erre a területre egyébként megdöbbentően magasról szaró államtól. Ez pedig a fogyatékkal élők diagnosztizálása, terápiája, fejlesztése és integrálása. Akik ezen a területen élnek, dolgoznak (őket nevezzük szép eufemizmussal "érintetteknek") pontosan tudják, hogy sehol máshol, sem a természetvédelemben, sem a társadalmi felzárkóztatásban, sem a köznevelésben stb. nem akkora az állam mérhetetlen ignoranciája és közönye, mint itt.
Ezen a területen általában az van, hogy az állami szektort a forráshiány, a motiválatlanság, a megalázottság, a vállalhatatlan munkahelyi körülmények miatt otthagyó, egyébként nagyszerű szakemberek (gyógypedagógusok, fejlesztők, terapeuták) jellemzően vagy teljesen kisadózó egyéni vállalkozóként, vagy szánalmasan fizetett intézményi státuszuk mellett rengeteg magánórát tartó szabadúszóként dolgoznak.
Mivel az államnak jóformán semmiféle stratégiája, szakmai víziója, protokollja sincs arra, hogy emberhez méltó, humánus és hatékony módon próbálja meg integrálni a fogyatékkal élőket, ezért ezek a szakemberek elszegődnek azonos vagy hasonló professzionális értékeket és szakmai víziókat valló magánintézményekhez, amelyek helyet, eszközöket és promóciót (illetve pályázati lehetőséget) biztosítanak nekik, AZ ÁLLAM HELYETT megteremtve a zavartalan és többé-kevésbé hatékony munkavégzés feltételeit.
(Persze nem biztos, hogy AZ ÁLLAM HELYETT teremtik meg, én simán el tudok fogadni olyan államdefiníciót, amelyből teljes egészében hiányzik a fogyatékkal élők társadalmi integrációjának segítése, és ezzel nyilván a NER egésze is így van.)
Na, de a lényeg, hogy ezek a szakemberek, terapeuták, fejlesztők stb. eddig jellemzően katás vállalkozói viszonyban voltak a velük együttműködő terápiás központokkal és intézményekkel. Nem is annyira adó-optimalizálási, mint inkább munkaszervezési okok miatt: egyszerűen így a legegyszerűbb órát elszámolni.
Persze az adó-optimalizálás sem utolsó szempont. Tulajdonképpen csak ilyen módon lehetett viszonylag épelméjű, az alsó-középosztály számára is megfizethető óradíjakat tartani, ami nagyjából olyan hat-nyolcezer forintot jelent alkalmanként. Nem számoltam alaposan utána, de a kata megszüntetése minimum 25 százalékos óradíj emelkedést jelent, ami kábé azt jelenti, hogy a jövőben egy fogyatékkal élő kisgyerek egy órányi fejlesztése nagyjából annyiba fog kerülni, mint jelenleg egy komplexusos felnőtt analízise. Azzal a különbséggel, hogy a pszichoterapeuták jóval könnyebben számláznak egyéneknek (így nekik megmaradhat a kata), mint a fejlesztőpedagógusok.
Egyébként úgyis ez lesz: a fejlesztők majd közvetlenül számláznak a gyerekek szüleinek, és valahogy feketén leadják a terápiás magánintézménynek a százalékot. Elvégre szeptemberig még rengeteg idő van ( 😃 ), és persze a fogyatékkal élő gyerekek szüleinek nincs más dolguk, mint az, hogy nyáron azt figyeljék, hogyan változnak majd a gyerekük fejlesztésére vonatkozó adószabályok.
A legnagyobbat azok az amatőrök fogják szopni, akik - ez meglepően elterjedt megoldás volt ezen a területen - fogyatékkal élő gyermekük fejlesztésére alapítványt hoztak létre. Ezt eddig semmi sem tiltotta, tulajdonképpen kifejezetten kézenfekvő megoldás volt a mérhetetlen állami ignorancia kompenzálására. De mivel a katások szeptembertől nyilván alapítványoknak sem adhatnak számlát, ezért az ilyen okosmegoldások durván bukni fognak.
Nem baj, hadd parázzanak egy kicsit az elkövetkező másfél hónapban azok a hülye szülők, akik olyan béndzsák, hogy autista, vízfejű, sántabéna, retard, vak, süket, gyagya kölkökkel terhelik a társadalmat.
Nem szeretnék közönyösnek tűnni, de a reklámszakma, a grafikus-világ, a média, az építőipar kitermeli majd a megfejtéseit a problémára. Ez a szabálymódosítás olyan területen sújt majd a legnagyobbat, amiről a szűklátókörű törvényhozó nem is álmodott volna. Kurva nagy szarban van a magyar fejlesztőpedagógia, és ez jóval nagyobb probléma, mint az, hogy a mittoménmelyik Pesti Srácok vagy hasonló olvashatatlan-nézhetetlen outlet nem tud honort fizetni a nyelvvel és gondolatokkal amúgy is hadilábon álló szerzőinek.