11_11 Creative Commons License 2024.07.08 -1 0 5643

  Máté evangéliuma  4. fejezet: 1-25 v

 

Jézus megkísértése. 1Akkor a Lélek a pusztába vitte Jézust, hogy az ördög megkísértse. 3 Odalépett hozzá a kísértő, és így szólt: „Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak kenyérré.” 4 Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.” 5 Most a szent városba vitte az ördög, és a templom párkányára állította.

6 „Ha Isten Fia vagy – mondta –, vesd le magad, hiszen írva van: Parancsot adott angyalainak, a kezükön hordoznak majd, nehogy kőbe üsd a lábad.”

8 Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. 9„Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.” 10 Jézus elutasította: „Távozz, ördög! Meg van írva: Uradat, Istenedet imádd, s csak neki szolgálj!” 11 Erre otthagyta az ördög és angyalok jöttek a szolgálatára.

 

Jézus Kafarnaumban. 14 Így beteljesedett Izajás próféta szava:

17 Ettől fogva Jézus elkezdett tanítani. „Tartsatok bűnbánatot – hirdette –, mert közel van a mennyek országa!” 18 Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. 19Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!”

A galileai működés. 25 Csapatostul kísérték, Galileából, Dekapoliszból, Jeruzsálemből, Júdeából és a Jordánon túlról.

 

 

Előzmény: rhénai (5640)