EFB

Young Acid - Murder At Maple Mountain
Rohadtul nagy dejavüm volt, mikor meghallottam, de nem néztem utána kiféle-miféle emberek ezek, aztán ahogy kijött az új Greenleaf, akkor egyből kapcsoltam, hogy itt bizony a Greenleaf énekese, Arvid Hällagård danolászik, azon az utánozhatatlan, pszichedelikumba áztatott boldog mackó hangján. A zene némileg tempósabb, mint a Greenleaf, és különböző svég ug bandák zenészei szolgáltatják, de a Domkraft basszer/énekesen kívül nem hiszem, hogy bárkit is ismerni lehetne közölük. Jó kis mocskos, szakadt garázszene, néhol talán még post punkosnak is mondható, nagyjából a nyolcvanas évek brit bandáira emlékeztet, mondjuk mint a Spear of Destiny, meg van még egy máig is aktív banda, de annak most nem jut eszembe a neve, de AOTD-n is már simán kipörögtek ilyesmik. A filmplakátos borító is menő.

Greenleaf - The Head & The Habit
Nagy meglepetés nincs, pont olyan, amilyennek egy új Greenleafnek lennie kell. A sztóneres riffeket kiemelkedőnek nem mondanám, a közepestől nyilván sokkal jobbak, de amitől ez a banda működik, az a savanykás, bluesos dallamok, amik a gyengébb zenei témákat is kellően felpimpelik. Most nem fogom végighallgatni a teljes Greenleaf-diszkót, de emlékeim szerint ez valahogy nyugisabb, letisztultabb, mint mondjuk a legutóbbi. A That Obsidian Grin mondjuk egy jó nagy Graveyard-téma a Lights Out idejéből, de alapvetően nincs baj azzal sem. Ezer közül is felismerhető, szép, szomorú férfizene.