AOTD on

Symphony X - Iconoclast

Arra jöttem rá, hogy nem nagyon szeretem Russell Allen stílusát. Legalábbis azt, amikor rekesztve, „panterásan” énekel. Akkor valahogy úgy képzelem, hogy áll befeszítve, mint Halford a Fight első promofotóin, és irtó keménynek képzeli magát. Közben meg ha a lágyabb hangfekvésében énekel, sokkal kifejezőbb, érzelemgazdagabb tud lenni. Na most ha a Symphony X groove metal zenekar lenne, nem is volna ezzel akkora probléma, de ehhez a neoklasszikus-progresszív parádéhoz nem illik ennyit és ennyire bicepszezni. Legalábbis szerintem. Mindemellett a zenével sem vagyok százszázalékosan kibékülve, abban is túl sok a szaggatós riff, a betonozás, meg sokszor a dalok kiteljesedésének akadályát érzem a témahalmozásban, a szertelen gitárszólózgatásban, a bugyborászós szintifutamhegyekben. Már a lemez közepénél zúgott a fejem. Igaz, csak egyszer ment végig, biztos, hogy több hallgatásra több minden rögzülne, na de a fostosReal-Dortmundot sem fogom még egyszer megnézni :( 10/6 és 7 között hullámzik, többnyire inkább az előbbihez közelebb.

AOTD off