Nagyon nem ugyanazt állítottuk a HEGY kapcsán, már ne állítsunk valótlant !
De ezek le vannak írva, bárki láthatja utólag is. Jómagam a hegyesség fogalmát említettem meg, illetve valószínűsítettem hogy az EGY szóra vezethető vissza.
A te verziód ez volt, idézem és a nagybetűket is mert a kiemelések lényegesek, tehát :
" A HeGy pedig az ég-IG HáG fel. A hegy éke (csúcsa) az égben van, az ég pedig kék.
Innen: ékszer egy feltett dísz"
---- Említés sincs EGY-ről itt, illetve hegyesség fogalmáról sem. A HÁG-HEGY viszonyt eleve jóváhagytam én is, nem ez volt a vita tárgya, hanem a többi dolog összekavarása: Az ég kékségének, meg az ékszereknek a HEGY szó hangalakjához való közösítése, meg a az IG toldalék bekeverése, meg a hegy értelmezése hogy az égben lenne, hát a Mennyország hegyei legfeljebb maximum azok vannak az égben.))
Hol írtam én efféléket?... Teljesen mást beszéltem. Amit már egy jóval későbbi írásban egymás mellé raktál az EGYSÉG--(H)EGYSÉG az már egy egészen értelmes dolog szerintem. De hozzáírnám a HEGYSÉG--HEGYESSÉG párt is csak hogy látszódjon már hogy valójában minek mihez is lehet itt elsősorban köze...