"Schott Vilmos a magyar ég, török kük (gök), török-mongol tangrï, tenggeri, tegri, csuvas tora, saját mongol oktargoi szókban a magas, nagy, fenséges fogalmát vélik rejleni. ...  A tunguz nyelvben gok, guk, gog, hok, ok, ög, eg tőszó (Kernwort) tűnik fel, ezekben gokda-kan (halom), gogda, gukda, hokdingga, okdi, ök-dson, eg-dsan, melyek mind magasat és nagyot jelentenek. A mandzsu nyelvben eléjönnek guk, kuk, chuch; a mongolban kük, küg, jüg, üg, jek; a szuómi finnben kuk, köyk, juk és koh, kuh, kok; a svéd-lappoknál tjokk (csok), osztyákoknál óg, och, nok, noch, a török családban kük, jog, jük, jïg, ög stb.

A magyarból felhozatik hegy, nagy és sok stb. Ide tartozóknak véljük ág és hág is."

Magasra hág a nap. A hegyre hágunk fel.  A hegy csúcsán van az éke, ahol az ég is van. Hegyesen süt a nap.