Azt elismerjük, hogy a dobás és a domb íve hasonló, így a "szó-kép" is hasonló, de ezzel semmivel sem jutunk közelebb a gyökök kialakulásának kérdéséhez, hiszen arról semmit nem mond... Sőt, mint @Igazság80 válaszából is kitűnik (ezt fejtegeti) még erősen félrevezető is ez a közös "kép".

--

Nem félrevezető, hanem összefüggő.

A gyökök úgy viszonyulnak egymáshoz, hogy minegyiknek vannak közeli összefüggései, jelentésben és alakban is. Vegyünk pl. egy r-es gyököt, mert az ilyenek nagyon speciálisak reszketeg hangjukról. És ha azt mondjuk, hogy valami rideg, mégis rögtön beugrik, hogy hideg! Ridegtartás - hidegtartás. Mert a hidegtől reszketün, remegünk. Úgy gondolom, hogy túl egysíkú lett volna a nyelvünk ha úgy mondanánk ezt a mondatot, hogy: Olyan rideg van, hogy reszketek. A nyelv természetes önszabályzó rendszere, hogy ilyen esetkben egy kicsi játékkal változatosabbá, kellemesebbé tegye a nyelvi hangsort. A szóképzés, tehát a rokonértelmű szavak létrehozásának egyik formája tehát, ha egy alapgyök kezdőhangja megváltozik. Aki pedig sír, az azért rí, mert olyan erővel si(vít) ü(völt), hogy belereszket ezért a rí, teljesen ki tudja váltani ezt a gyököt. A reszketeg hang a szó végéről előre került, miközben az (í) továbbra is a fejhangú sivitást imitálja és tovább tudunk haladni a spektrumon a kapcsolódó szavak skáláján: rí, rimánkodik, remény, rikolt, rikít, ritkít, rideg, remeg,

Egyébiránt a sír szavunk a sérül-sértődik szavainkkal is kapcsolatba hozható, sőt a sirítással is, ha a  - nagy megrázkódtatás - jellegét vesszük alapul.

Látnunk kell, hogy a gyökrendszer tapasztalati összefüggések szerint rokonértelmű szavak tutcatjait fűzik össze - ennek a háló szerű jellegének köszönhetően - majdnem minden szónak az eredeti értelme kikövetkeztethető a szinonímáiból.