"Ez alapvetés. A fogalmi gondolkodás pedig együtt jár az állatoktól megkülönböztetett fejlettebb cselekvőképességgel és eszközhasználattal."

A fogalmi gondolkodás már az állatvilágra is jellemző. Sőt az alacsonyabb rendűekre is érvényes. Az ellenség, a táplálék stb. fogalma szükségszerűen kialakul bennük, hiszen a környezet hatásaira, biológiai igényeikre reagálniuk kell.

Halkan jegyzem meg, az állatok is feltűnően sokszor használnak eszközöket, a majmok fiatal korban - a tudósok legnagyobb meglepetésére - még babáznak is. És ezt értsd szó szerint!

 

"Tehát ha valaki el akart hívni másokat vadászni, pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon,"

Ja, ha a társa nem nézett oda, hadonászhatott napestig... Azaz valahogy fel kellett hívni magára a figyelmet, oda kellett kiáltania valamit. pl HÉ! Ezután lehetett mutogatni...

Az állatok sem némák, hanem igencsak hangosak és a hangok megfelelő jelentést kommunikálnak társaik felé akaratukról, érzelmi állapotukról, veszélyről stb...

Az igaz, hogy a hangot rendszerint gesztusokkal, mimikával egészítik ki, de soha nem láttam "éles" helyzetben néma, mutogató főemlősöket. (no, jó, kivételesen teljesen békés esetekben előfordul)

 

" pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon, miközben nyilván hanggal is kisérte a mozdulatsort."

Én is erről beszélek, csak fordított sorrendben: a kiadott hangot testbeszéddel, mozdulatokkal egészítették ki. Más megközelítésben, a fő szerepet a hangoknak tulajdonítom, és a mozdulat csak kiegészítője a kiadott hangnak.

Miért gondolom így? Mert ha mutogatás, testbeszéd elégséges a kommunikációhoz, akkor nem lett volna szükség a nyelvre, nem lett volna evolúciós kényszer a kommunikáció ezirányú alakulása, s akkor a mutogatás fejlődött volna nyelvi szintre. De úgy látszik, a hangok sokkal változatosabb, sokkal jobb megértést tettek lehetővé, ezért az emberi fejlődés ebbe az irányba indult meg. Így a mutogatás, testbeszéd ha nem is tűnt el teljesen, idővel jelentősen veszített értékéből.

 

"Ha valamire rámutattál és azt mondtad, hogy ne! utána pedig kiadtál egy másik hangot, akkor tudomására hoztad a delikvensnek, hogyan fogod azt a másik dolgot hívni majd a jövőben."

Ez nagyon szép, de sajnos ez a módszer nem működhet, hiszen bárki, bármilyen hanggal nevezhetett volna dolgokat, s akkor senki nem értette volna meg a másikat. Ráadásul a NE(ve) már egy elvont fogalom, s elvont fogalmakkal nehéz beszédfejlődést indítani, hiszen az agy még nem volt képes feldolgozni.

Valószínűbb, hogy a megnevezés mikéntje ennél természetesebb, mindenki számára érthetőbb megoldásban keresendő. Ez pedig a megnevezni kívánt dolog (tárgy, élőlény, jelenség) által kiadott hang utánzása volt. Ez mindenki számára világos, egyértelmű közlési forma. Természetesen a rámutatást, vagy mozgást utánzó testbeszédet nem lehetett elkerülni, hiszen ugyan azt a hangot sok más dolog is kiadhatja, tehát a testbeszéd fontos kiegészítője kellet, hogy legyen az utánzott hangoknak. Igaz ez olyan hangokra is, melyek nem utánoztak semmit, hanem érzelmi állapotokat tükröztek.