"A fogalmi gondolkodás megelőzte a nyelvet, csak a fogalmak nem nyelvi képzetként voltak még jelen."

 

 

Ez alapvetés. A fogalmi gondolkodás pedig együtt jár az állatoktól megkülönböztetett fejlettebb cselekvőképességgel és eszközhasználattal. Ha pedig meg akarod értetni magad, de még nincs rá közös nyelvezet, akkor el kell játszanod a szitut a legjellemzőbben. Tehát ha valaki el akart hívni másokat vadászni, pl. fegyverhasználat mozdulatát utánozta a lehető legjellemzőbb módon, miközben nyilván hanggal is kisérte a mozdulatsort. Miközben ez leegyszerűsödött kézjellé úgy forrt egybe a hangi elnevezésével. Később a hang helyettesítette az eljátszást. Az első nyelvek arcetipikus ősképek mellé rendelt rövid hangsorokból állhattak, illetve viszonyítási pontokat, mozási irányokat jelölhettek a fent említett módon kialult egyezményes jelek alapján. Teljesen mindegy hogy miről van szó, először mindet el kellett nevezni.

 

CzF.:pl.: A név gyöke a hivást, idézést jelentő indulatszó ne! melyből ü képzővel lett ne-ü, nev, s megnyújtva név

 

(német Name, dán navn, angol name, (olvasd: ném), görög ονομα, szanszkrit náman, latin nomen, persa-török nam, finn nimi, mongol nere stb.)

 

Ha valamire rámutattál és azt mondtad, hogy ne! utána pedig kiadtál egy másik hangot, akkor tudomására hoztad a delikvensnek, hogyan fogod azt a másik dolgot hívni majd a jövőben.