CzF.: "Egyébiránt akár a szopást jelentő em, akár a magasra vonatkozó em gyökből elemezzük, analogia szerént úgy is fejlődhetett ki, mint: a csom, gom, dom, gém, ém gyökökből lett: csomó csombor, gomb gombor, domb dombor, gém gémběr, émb émběr = éber; így Imre a székelyeknél: Embre; tehát: emő, emv, emb és ér képzővel emběr, (szopó vagy emelt alkatú)."

 

Szerintem nyilvánvalóan az utóbbi. Logikátlannan lenne az embert szopónak nevevni, amikor az állatok is szoptak. Másrészt, az emik gyakorlatilag jelent csak szopót, etimológialiag annyit jelent, hogy mellből eszik. eme = emlő, azért emlő, mert emelkedő. 

 

figyeljük meg az emlő és a mell szavaink kapcsolatát. A "emellődésből" érthető meg mindegyik.

 

az éb-er és az emb-er- emelkedés fogalmával függ össze. Aki éber, az fent van, nem alszik el. Az EMber pedig az, akit tisztelettel, EMElkedve, EMlítünk, elmelő gesztussal mutatjuk be, hívunk magunkhoz, nevezzük nevén, mert ugyanolyan, mint EM-magunk. 

 

émely - éber - ember   vö.:    gumó - guba - gömböly

 

Az m hang képzete tehát, egy magunkra voantkozó, mutató, emelkedő "gömbölyödő" mozdulat. A birtokviszony mozdulata.

 

ezért lehet az is, hogy bár ellentétes értelmű az - émelyeg, évődik, emésztődik az éber szavunkkal, de az első estben bizonytalanná teszi a mozulatot a képzés eredménye, az évődik és emésztődik pedig az önmagát megevő, megemésztő, felfaló - jelenésű, tehát ugyanennek a logikának egy továbbvitt jelentésével van dolgunk.

 

evék - evező, intő (emtő) mozdulat 

 

 "Ës az gyimilcsben hȧlálut evék." Halotti beszéd

 

eszik: 12. sz. vége/ emdul (HB.); 12. sz. vége/ eneẏc [▽]; evec 1372 u./ egyewnk, eʒtek, ewnek

 

 

int:

 

CzF.: "A régi magyar nyelvemlékekben: imt. Imte azért ennek Simon Péter. És intének ő társoknak. (Tatrosi codex). S épen ezek mutatják főkép az im-től származást."