Pénteken a Hopp Ferenc Múzeumban jártam, új kiállítást lehetett megszemlélni. Elég korán érkeztem, ezért először megnéztem a kertet, érdemes volt! Az épület jobb oldalán egy nőstény elefánt szobra, azzal a táblával ékítve, hogy hozzányúlni tilos. Aztán megnéztem a holdkaput, a két oldalán az oroszlánokkal, Ez utóbbiak nekem nagyon pincsinek tűntek, gondolom, nem véletlen, hogy a kutyákat ilyen alakúra tenyésztették ki. Csak most figyeltem fel arra, hogy mindkét állat egy golyót tart a szájában, ez vajon szimbolikus lehetett? Az is érdekes, hogy az egyik állat egy kölykön nyugtatja a a mellső mancsát, a másik pedig egy golyón, lehet, hogy ördöggolyó? A múzeum előcsarnokában egy hím elefánt szobra állt, virágfüzérekkel díszítve, és üveg alatt. Amennyire megítélhetem, hogy az agyarai eredetileg is elefántcsontból készültek.

Aztán elérkezett a vezetés ideje, ezúttal Schwaiger Imre a múzeumnak ajándékozott tárgyait lehetett megtekinteni, mindegyikről sok mondanivalója volt a vezetőnknek, Kezdem Imre életrajzával, ami tényleg regénybe illő! 1868-ban Szegeden született, kereskedőcsaládban. Angliába került banktisztviselőnek, majd a londoni intézetből Indiába helyezték. Ott ismerkedett meg egy műkereskedővel, Telléry Jánossal, és úgy vélte, ez a munka jobban neki való. Addigra azonban remek kapcsolatokat épített ki az ottani angol tisztviselőkkel, beleértve a kormányzót is. Legalább olyan jó kapcsolatai voltak a bennszülöttekkel, udvarias és korrekt volt velük is, tisztességes árat fizetett, ha valami szépet hoztak. Ennek híre ment, és sok olyan ember is felkereste, aki más angollal szóba sem állt. Viszont sosem feledte, hogy magyar! Például az onnan érkező utasokat szívesen látta vendégül, a Szegedi Naplótól érkezőknek kifogástalan halászlevet szolgált fel. Ha valaki elolvasta a Bengáli tűz című könyvet, rájöhet, hogy ez csöppet sem könnyű feladat! Egyébként a íróját, Ignácz Rózsát, és a férjét, Germanus Gyulát is vendégül látta párszor. Kedves gesztus, hogy búzavirágmagot hozatott, a kertjében elültette, és mindig ilyet hordott a gomblyukában. A jó kapcsolatainak nagy hasznát vette 1916-ban, amikor mint ellenséges állam polgárát táborba kellett volna küldeni, de megúszta, kormányzói mentesítést kapott, egyfajta házi őrizetbe került, de ezt is lazán kezelték. Kittenberger nem járt ilyen jól, bár ő se nagyon panaszkodhatott, korrektek voltak vele. Később Schwaiger Imrének felajánlották az angol állampolgárságot, de csak 1939-ban fogadta el, mert a gyűjteménye nagy részét Magyarországra akarta hagyni, és ezt csak így tehette meg. Tekintélyes szakértő volt, az értékbecslést mindig pontosan és tárgyilagosan intézte. Nepál akkor még nem volt divatban, de ő már akkor jó néhány szobrot, tekercsképet, ékszert felvásárolt.

A kiállításon látott tárgyak a Gandhára művészetet képviselik, ez a Selyemút mentén alakult ki. A Nagy Sándor hódítása nyomán létrejöttt művészetet képviseli. Ez rögtön kiderült az első Buddha-szoborból, ő Maitréja Buddhát, az eljövendő Buddhát képviselte, Szép görög profilja volt, de a szeme és a testalkalkata indiai, és inkább harcosra, mint filozófusra vall. Igaz, Buddha sem éppen vallásalapítónak készült! Remélem, nem stílustalan, ha azt mondom róla, hogy jóképű legény volt,

A szomszéd teremben pedig kőfaragások, portrék, újabb szobrok Buddháról, és egy csodás mandala tekercskép, ami az 1200-as évek közepéről származhat. Ami azt illeti, mostanában elég sok ázsiai ország követeli vagy vásárolja vissza a nem megfelelő úton Európába-Amerikába került műtárgyat, de az itt kiállított tárgyak jogtiszták, szerencsénkre.

Felfigyeltem egy olyan istenség másfél araszos szobrára, az illetőnek 16 karja volt! A legnagyobb kettővel egy gyereket ölel magához, a többiben pedig koponyából készült serleget tart, ezekben az emberi gyarlóságokat változtatja erénnyé. Nem tudom, milyen hatásfokkal, de már a törekvés is tiszteletre méltó! Négy arca is volt, ezért aztán nm nagyon lehetett meglepni. Láthattunk még egy olyan trónus modelljét, amit a burmai uralkodók használtak, igazán szép volt! A többi aprócska szobor, faragvány, ékszer is, de ezeket már nem tudom mind leírni, aki látni akarja, ha teheti, menjen és nézze meg, nem fogja megbánni!