Nem Gyurcsány miatt van orbánnak kétharmada, hanem orbán szavazói miatt, akik bedőlnek a médiának, amit orbán lenyúlt egy az egyben.
Tiszta fidesz propaganda.
Hogy tudsz ennek bedőlni????
Elképesztően hipokriták vagytok...
1990-ben ~99%-os volt a baloldali médiatúlsúly, ez egy halovány árnyalatot kapott 98-02 közt, akkor lecsökkent úgy 95%-ra. 2010-ig maradt ez a 95%-os ballibsi médiafölény, plusz az állami csatornák.
AKKOR BEZZEG nem forgattátok a szemeiteket, hogy egy meccsoda ántidemokratikus dolog, sőt ugyanezek a holland és egyéb médiapatkányok sem nyafogtak emiatt, hiszen a ballib kormány eközben eladta nekik az aranytojást tojó tyúkokat egy kis baksis fejében szaré-hugyé...
MOST kb. 50%-os a ballib média arány és ezért már ordétozik az összes balos majom, hogy ez már maga az orbánfasizmus. Pedig csak az történt amit megyó apátok, a D-209-es miniszterelnök mondott: akinek média kell az vegyen magának, majd az egész szellemi fogyatékos szoclib banda ELADTA a saját sajtójukat, 2007-ben a népszabóságot ami még akkor is a média 50-70%-át fedte le. Igaz, a szocik ilyen hülyék, ami van azt elkótyavetyélik majd amikor beüt EMIATT a córesz, akkor visítoznak, hogy a jobboldal nem ad nekik helyette INGYEN másikat.