Én nem látom azt, hogy magas poszton kaptunk volna ki Szolnokon.
Igen, pontban többet összehozott a két szolnoki magasember, de Ákos eddig sem volt pontgyáros, a lepattanócsatát simán megnyertük, a probléma a faultok miatt volt ami aztán a védekezés minőségét befolyásolta.
Másrészt kaptunk 16 db hárompontost, amit nem a centereknek kellett volna levédeni.
Sajnos nem jött össze amit a meccs előtt gondoltam, hogy a védekezés nem hazai pálya függő, még most sem tudom elhinni, hogy kaphattunk 63 pontot 20 perc alatt úgy, hogy három nappal előtte 40 perc alatt 59-et.
Nyilván a Szolnok is változtatott a játékán és a hozzáállásán, de ez akkor is óriási fordulat ilyen rövid idő alatt.
Most Miloson a sor, hogy összekapja a csapatot, sokan írták le több helyen, hogy nem tud felnőni ehhez a csapathoz, holnap lesz rá lehetőség, hogy bebizonyítsa az ellenkezőjét.
Nem tudom képes-e az Olaj mégegyszer ilyen dobóteljesítményre, de az első meccsen gyakorlatilag dobóhelyzetük is alig volt, nemhogy 55%-os triplamutató.
Remélem a múlt szombati játékot látjuk a fiúktól újra és a következő szolnoki meccsre most már át tudjuk menteni ugyanezt.