Igen, tényleg van az egyetemistáknak is egy külön stílusuk! De ezek között az emberek között is van olyan, akinek jól áll, mert tényleg olyan, de van, aki iskola után rájön - mint Te is -, hogy hoppá, valami gáz van, nem érzem jól magam így. Akinek zsigerből jön a stílus, annak mindegy, hogy már nem abban a közegben él, akkor is marad olyan. Fontos, hogy az ember jól érezze magát a bőrében!

A plazai eladók szerintem színésznők. Belépnek a "színpadra", a többi "színésznő" közé és stimulálják egymást. Lenézően viselkednek, néha valóban kifejezetten udvariatlanok, de ha te az vagy, azt hangosan megjegyzik, ne félj! Ezért kidolgoztam egy stratégiát: bemegyek, unott fejek, én mosolygok és köszönök. Ők nem. Látványosan elhúzom a számat. Tágra nyílt szemek: mi van, ez a kis senki lenéz engem?! Nem értik. Elkezdek nézelődni. Gyanakodva méregetnek, de csak titokban persze. Összesúgnak. Nem veszek róluk tudomást. Aztán hirtelen odafordulok és ismét mosolyogva, roppant kedvesen kérdezek valamit. Megint lepadlóznak, mert az előbb ugye elhúztam a számat, nem vettem róluk tudomást, most meg megint barátságos vagyok és mosolygok?! Kész, káosz van, most hogy viselkedjenek velem? Lenézni nem lehet, mert biztos tudok valamit, vagyok valaki és ilyenkor azért már előjön az elemi udvariasságról szóló homályos emlék is, de a kolléganő mellett még nem akar túl barátságos lenni, hiszen ő most "macát" játszik, még a végén nem lesz elég menő a szemében... Na, ha erre a pontra eljutottam, akkor szoktam vagy kérni az árut és fizetés közben elcsevegni - tudnak ám ők is! -, vagy hangos köszönömmel és sziasztokkal elegánsan távozni. És ki tudja, milyenek ők egymás nélkül! Lehet, hogy hazamennek, leszedik a sminket és - bocsánat - hánynak a napközbeni énjüktől. Lehet persze, hogy otthon is folytatják, de az már nem az én gondom, hanem a családé.

Ha viszont a fenti akcióm semmiképpen nem akar beválni, akkor hagyom a fenébe őket, akkor a hanyagolós kategóriába esnek. Egyébként állítom, hogy ezek a lányok azért is ilyen utálatosak, mert talán egy részük úgy érzi, jobbra érdemes, annyira jó, másik részük szintén úgy érzi, jobbra érdemes, de kénytelen ilyen maszkába bújni, a többi élvezné, amit csinál, csak a körülmények, ugye... Na, ez a 22-es csapdája.

Ugye, így már másképp látod őket? Egyébként persze vannak nekem is napjaim, mikor nehezen viselem ezt a viselkedést, de akkor általában minden más, nem túl kedves viselkedést is rosszul viselek. Sajnos ezek a napok egyre többen vannak, szerintem érzem a tavaszt és nagyon negatívan hat rám... Sokszor megbántok én is embereket, sokszor dühös vagyok rájuk, de igyekszem ezt olyanok előtt produkálni, akik ismernek. Ők tudják tolerálni és így én is kiegyensúlyozott maradok, cserébe ők is "levezethetnek" nálam, komolyabb sértődés nélkül.

Most viszont megyek haza, mert ha nem segítek anyukámnak, azt nem biztos, hogy elfogadja kifogásként, hogy itt csevegtem... :-))

Holnapig sziasztok!