Egy iszonyat kedves emlékem fűződik Billy Idol-hoz. Azon belül is a Rebell Yell-hez.

Miután a 13 éve tartó élettársi kapcsolatom főszereplője volt oly' kedves minden létező munkatársával megcsalni és odébb állni, 43 évesen regisztráltam egy rózsaszín hátterű társkeresőre. Ott aztán kinyílt a mennyország kapuja. Hát eléggé kedveltek a nők. (Most dicsekszem ám). Egyszer rámprivizett szombat délelőtt egy vadidegen nő, hogy volna-e kedvem elmenni vele a Volt Fesztiválra. Írom neki, hogy így ismeretlenül, hogy, miként? Aszongya, ne törődjek vele. Mondom neki, de nekem szervizben az autóm. De ez sem volt probléma, értem jön (egy Pest megyei városban laktam), megyek-e, vagy sem. Hát egy életem egy halálom, mondom, ok.

Másfél óra múlva csörget, hogy ott van a ház előtt. Mondom, először kinézek az ablakon, mert hát ha a T-rex, azért mégsem megyek ki. De nem a T-rex volt. Egy gyönyörű nő egy Jysk-es céges fehér kombival, hátul lehajtva az ülések, benn szemmel láthatóan ágyneművel. :-)

Elindultunk, út közben jól megismerkedtünk. A fesztivál fő koncertje Billy Idol volt. A koncert fergeteges volt. Az öreg múmiát kitámasztották a színpadon és úgy végig tolt két órát, hogy még meg sem izzadt. Fergeteges volt!

A koncert után még itt ott buliztunk, majd a kombi hátuljában történt, ami történt. Vasárnap hazafele réten-szex, stb. Szép emlék volt. Utána soha nem láttam, soha nem hallottam róla. Törölte a regjét és eltűnt. Sok ilyen volt. Máig is gondolkodom, miért ilyenek a nők? :-)

Jelenlegi páromat is ott ismertem meg. 13 éve vagyunk együtt. De ő nem tűnt el az első randi után. Az egy külön történet. És életem legfontosabb és legjobb történése volt. :-)