"A magyar nyelv gyökből és képzőkből áll. Én annyit mondok, hogy a gyök elé is kerülhetnek képzők indokolt esetben, nem csak utána."
"Az első "gyökök", vagy gyök-előzmények tulajdonképpen egyetlen hangból álltak."
Így már világos! Tulajdonképpen kiderült, ugyan azon a hullámhosszon vagyunk, csak másképp fogalmazunk.
Igen az első gyökök egy, vagy két hangból álltak, és mindnek volt saját, önálló jelentése. Ezeket nevezem ősgyököknek. Ezekből épültek föl a későbbi két-háromhangú mai gyökök.
Az ősgyököket - eredeti, önálló jelentéssel - ma is megtaláljuk szavainkban méghozzá toldalékok formájában: -k, -t, -m... Persze, számos toldalék többhangú gyök, mint pl. -kány, -gat...
Miután a gyökök az ősgyökök összetételei (mint az összetett szavak), így természetesen egy ősgyök szükségszerűen kerülhetett előre, vagy hátra.
"Egy-egy-gyök utáni képző, átugorhat a gyök elé is,"
Nem a gyök elé ugrik, hanem a gyök első alkotója lesz. - leszámítva a szó elé kerülő igekötőket, mint toldalékok.
"Lásd szőkécske és keszőce esetében."
Ez egy különös szópár, és messze nem általános jelenség. - Legalábbis szerintem..
De vizsgáljuk meg jobban.
A szőke duplán is toldalékolt alakja a szőkécske » szőké-cs-ke. Vele semmi gond.
A 'keszőce' C-F -nek is fejtörést okozhatott, mert a kese szóból származtatva fakó jelentést adott neki, de megjegyzi, hogy a szilvalére nem illik. Pláne nem a szilvalekvárra,
"1. Tájszó: Darabos szilvalekvár, amely nincs pépesre megfőzve." https://wikiszotar.hu/ertelmezo-szotar/Kesz%C5%91ce
Igaz, fakó híg, savanyított korpalevest is jelent, és a szlávban 'savanyú' a jelentése.
Amennyiben a kes, kese szóból származik (elfogadom), így keszőce a kese becézett alakja: kesz-ő-ce.
De a szőkéhez vajmi kevés köze van. Miért?
- Mert a szőke az szőke, a kese pedig kese. Ez két külön fogalom
- A 'szőke' emberre, a 'kes(e)/fakó' állatra, (átvitt értelemben ételre) vonatkozik.
- Nem is igazán egyezik a két szó alakja: szők(e) - kes. A szőke valószínűleg a 'sző' kicsinyítő képzővel ellátott alakja: sző-ke.
- Az S és az SZ hang nem cserélhető fel, mert más a jelentése.
Az S hang erőteljes légáramlást, annak hangjához hasonló súrlódást is utánzó hang, (süvít, sír, sikít, sikál, súrol., sürög, seper, sereg...) az SZ pedig gyenge (lég)mozgás hangja (sziszeg, szipog, szimat, szél, szellő...). Ezt a különbséget nyilván akkor alkalmazták először, mikor még csak hangok által kommunikáltunk, és a gyökök megalkotásánál még egész biztosan emlékeztek rá. (Több rokon , ill. átvitt értelmű jelentése is van: szá-r, szá-r(-az), szú-r, szé-r(ű), sza-r(u), sze-r(-el), szo-r(-oz), sző-r, szű-r...)
Az egy más kérdés, hogyan lett a kes gyök S hangjá ból SZ.
Szerintem a szó eredeti változata került át a szlávba, ahol képzettársítás útján a fakó, savanyú levest nevezték meg vele, s ott történhetett az alaki és tartalmi módosulás, kese » kiszeli, kiszelica, = savanyú, ami hatással lehetett az S hang megváltozására a mi szavunkban is.
(Jelzem, a magyar 'savanyú' szóban sem SZ hang van, hanem S... Tehát az S » SZ hangváltás nem a magyarban következhetett be)
