"Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz."

Ezt egy későbbi fázisnak tulajdonítanám, mikor az emberi agy képes volt az asszociatív gondolkodásra, és a meglévő "szavakat" (szókezdeményeket, eleinte hangokat) más dolgokra is használta az eredetileg megnevezett dolog valamilyen tulajdonsága alapján. Pl a tanya-tányér-tenyér esetében a szavakat az alaki hasonlóság köti össze. Mindhárom sík, nyitott terület. (Az NY hang eleve valamilyen képlékeny, szétterülő, szétnyúló dolognak a hangja: nyál, nyúl, nyél, nyak, nyámmog, nyüszít, nyit... így a T hanggal együtt olyan földterületet jelentett, mely megfelelt ezen kritériumoknak.

Persze, itt már háromhangú, azaz két korábbi egy-két hangú ősgyökből összerakott "összetett szóval" állunk szemben.

Hasonló a helyzet a piros szóval, ahol a színt a tűzhöz (annak színéhez) hasonlították elődeink (A pir ugyanis 'tűz' jelentésű szó..., így a piros valójában tüzes-t jelent.)

Ugyancsak igaz a veres-re is, ami a vér színét eleveníti föl. Veres-véres.

Nyilván lehetett az ősgyökök (hangok) idejében is élni ezzel a lehetőséggel, minden bizonnyal olyan dolgokat is megnevezhettek egy-egy hanggal, amit csak képzettársítás útján lehetett megtenni. Azonban erősen korlátozott számban fordulhatott elő, és nem tartom jellemzőnek.

 

"Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokat tulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen."

A mássalhangzók kiejtése rendszerint úgy történik, hogy a kiejtett hangot egy magánhangzó követi. Ez a természetes módja a kiejtésüknek, a gyerek is ezt a természetes kiejtést követi, szö, tö, pö... (nem kell rajta gondolkodni, így jön elő...)

Ha másképp ejtjük, akkor sok esetben két, külön jelentésű hangból raktuk össze, hiszen a magánhangzóknak is van önálló jelentésük. Sőt, először a magánhangzók jelentettek valamit mielőtt a mássalhangzók megjelentek volna. Érzelmeket, vágyakat fejeztek ki, figyelmet keltettek. Így lettek a fontossági sorrendben az elsők közt a rámutatás első szavai is magánhangzók. (A, E, I...)

Persze, sokféleképp lehet magánhangzókat kiejteni, ezernyi átmenet lehetséges, és nem tudjuk, mikor "tisztult" ki a mai hangzásuk olyanná, amilyen. (ma is sokféle árnyalat van még forgalomban más nyelvekben, de még a magyarban is (zárt és nyitott E hang). Kisebb mértékben igaz ez a mássalhangzókra is.

Itt jegyzem meg, hogy én a mássalhangzókat két csoportra osztom: hamis és valódi mássalhangzók. Az előbbieket gond nélkül ki lehet ejteni segédhang nélkül, (S, SZ, Z, R, V,...) az utóbbiakat csak valamilyen segédhanggal (T, P, K, B, C, M...)

Amikor a mássalhangzók - mint hangutánzók - megjelentek, valószínűleg a magánhangzó is szerepet kapott az utánzásban, a minél hűségesebb hangvisszaadás miatt egyben a beazonosítást megkönnyítendő. Ugye, nem mindegy, hogy valami ZÜmmög, ZIzeg, ZÚg, ZAjong. Vagy: CSAp, CSÖpög, CSÚszik, CSÍp, SIkít, SÚrol,  SEreg(forog)..

Ha a magánhangzó elől van, szinte biztosak lehetünk abban, hogy önálló jelentése van: itt, ott ez, az, ide, oda, eme, ama, erre, arra, al(á), el, innen, onnan, ős, esz(ik) isz(ik) él,  ... Ugye, világos a magánhangzók rámutató jelentése...

 

"Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését."

Szerintem nem létezik hangátvetés, ha felcseréljük a hangokat, megváltozik a gyök jelentése. Azaz egy másik szót alkotunk.

A hangok valójában kezdetleges szavak (jelentésük van, valamit megneveztek velük). Amikor őseink két hangot (kiejtett mássalhangzót egy hangnak veszek) akkor összetett szavakat alkottak.

Pont úgy, ahogyan ma is tesszük. A második hang adja az alapértelmezést, az első pedig valamilyen fontos jellemzőjére utal az újonnan megnevezett dolognak.

Pl. Azt mondom fejfa, akkor alapvetően egy fából készült tárgyról beszélek, és ezt a tárgykört szűkítem le a 'fej' szóval jelezve, hogy olyan dologra gondolok, amit a halott fejéhez tesznek.

De mennyire más a jelentése, ha megfordítom a szórendet: Fafej... Lásd még vasbeton-betonvas, talpfa-fatalp, ciőfelső-felsőcipő (kalocsni) gépíró-írógép, papírhajó-hajópapír (napló), gumibugyi-bugyigumi, húsleves-leveshús...

Természetesen az összetevők jelentése a fordított sorrendben sem változik meg.

 

A továbbiakra azt tudom mondani, hogy egyfelől a hangok nem egy konkrét dolgot jelentettek, hanem összetartozó fogalomkört, hiszen az utánzott hang több, hasonló tárgyra és a hangot generáló mozgásra is használatos volt, így ma már sokféle árnyalata ismert. Ehhez kapcsolódik a különböző tulajdonságaik alapján asszociált (más dolgokra vonatkozó) jelentések sokasága. 

 

"A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd."

Ez igaz más nyelvekre is. Ezért lehetséges, hogy a különböző nyelvek szavainak egy része hasonló hango(ka)t tartalmaz. Ugyanakkor az is igaz, hogy a különbséget a más elgondolás szerint összerakott szavak adják. Pl a magyar tűz és pir ugyanazon dolog megnevezésére szolgál, mégis különböző hangokból épül föl. Valószínűleg így jöttek létre a rokonértelmű szavak egy része is.