Azt gondolom én is hogy a személyes névmások valójában ősi ösztönös mutatószavak .  Ösztöni hangutánzóak. 

 

A  , AZ,  EZ,  ÍM, ÍME, ITT,  OTT, IDE, ODA, NI, NINI,  KI, BE, LE, EL  AMA,  EME, majd  ÉN , TE, Ő , MI, TI, ŐK  is így kezdhette pályafutását,  és valóban számos nyelvben ezek a mutatószavak tűnnek fel a személyes névmásoknál.    Kicsit ilyen nagyon kisgyerekes szavakat idéznek fel.

 

Az ŐK  ugye rövidsége ellenére már  többesszám képzetű.   Az ÖN szó még érdekes, mert ez is egy ÉN  valójában.   Nem az 1.szám  2. személyű magázódós TE esetén, ott nem.   De ilyenkor viszont igen:

 

ÖNMAGUNK        vagy  ÖNERŐ  a saját erőt jelentené és mégsem ÉNERŐ , pedig akár lehetne.  Főleg ha az ember saját magáról beszél, de az még ekkor is ÖN . Vagy az ÖNÁLLÓ is ilyen.    És ez néha fordítva is igaz, mert az ÉN sem mindig csak saját magunk.   Az ÉNKÖZPONTÚ  az Ő is lehet. Neki is van ÉNJE .)) 

 

EGYÉN  szó :  EGY ÉN   -----  minden egyén egy én.   Sőt a KETTEN szó az KÉT ÉN    De ha épp NÉGYEN vannak akkor már NÉGY  ÉN is összejön. 

 

És állítom több nyelv is így kezdett számolni hogy a magyar ÉN  és TE   van felhasználva az 1-es  és 2-es  számjegyekre.  Nézzük ezt meg egykettőre :

 

Olasz :  UNO ,  DUE  --  ÉN és TE                 Angol :  ONE ,  TWO   ----   ÉN  és TE      Holland nagyon jó :

 

EEN és  TWEE ----  azaz  ÉN és  TE            Norvég is jó :  EN és  TO  ---  ÉN majd TE  

 

Görög :  ÉNA  és  DUÓ    és még sok más helyen megvan.   

 

És több nyelvben az ÉN  fogalma a magyar EGY szóból van  :     latin EGO,   feröer EG,  JEG ,    görög EGÓ,  izlandi EG vagy ÉG ,    luxemburgi ECH  (tehát az ICH már sokat torzult) ...

 

A szláv EDEN és hasonlók is az EGY  szavunkból lehetnek, talán épp az EGYÉN  szó pontos használatával született...