"Én inkább afelé hajlok, hogy a dolgok megnevezése a rá jellemző hang utánzásával kezdődött."

 

Én is ebből indulok ki, de egyfajta természetes szinesztéziaként, illetve összérzékszervi asszociációkat társítanék inkább az egyes hangokhoz.

 

az "s" hangonkból lett a süvít, sisterg, sül, süt 

 

Nagyon érdekes nyelvünkben, hogy a hangokattulajdonképpen betűképük szerint is kimondjuk gyökszavaink némelyikében. sz-betűt így "szö", vagy "esz" ezekkel pedig rokonértelmű szavakat állítunk elő, de ugyanaz a gyök tulajdonképpen. Ez a jelenség szerintem a mintája magyar nyelv játszi hangátvetéseinek, mert így is megtartja az alap etimon a jelentését. Ezért tudnak a gyerekek olyanjó kis beceneveket kitalálni. Öntudatlanul alkalmazzák a játékos szóformák végtelenített tárházát, ami tulajdonképpen a nyelvi alapunk. 

 

pl. sző(ke) - szótőfelcseréléssel - ősz(i-ke) / üszök / iszó (izzó) 

 

A hangátvetések bonyolódhatnak is:

 

szőke - kesző (keszi) / kese / kesely

 

A gyökök láncolata tehát el tud menni színbéli jelentések felé vagy formai jelentések felé, vagy mozgással kapcsolatos szavakká, vagy csak maradnak hangutánzók, de mindez hangokhoz társítva. Sokszor egy-egy gyökben több jelentés lehetősége is benne rejlik a képzés, mint egy kódot bontja ki a megfelelőt.

 

az s, sz hang esetében elmehetünk a színek felé: szürke, sárga 

 

de elmehetünk a szikkadt, száraz értelmek felé is

 

vagy épp ellenkezőleg, szít, vagy szikrázik stb.

 

A lényeg, hogy a magyar nyelv tapasztalati élményeket lefestő képes beszéd. Egy kép pedig ezer szónál többet mond. :)