Ugyanis ismered a Fourier transzformációt.

 

Ismerni ugyan ismerem, viszont lételméletileg nem hiszem.

Persze a másik lehetőség, hogy feltételezzük a kvantum tömbuniverzumot.

 

(Az egyszerű tömbuniverzum az egyidejűség tranzitivitásának vitathatóságával van összeveszve.)

 

(A kvantumos tömbuniverzum pedig azt feltételezi, hogy az univerzum többi része összefonódott állapotban van egy feltételezett órával. Persze ehhez azt is fel kell tenni, hogy az idő diszkrét lépésekben telik a Planck-skálán. Vagy nem, de az méginkább fuzzy lenne. És persze az is kérdés, hogy ki az óra. Minkowskilag minden megfigyelő számára valami más. Érdekes lenne érteni ennek a matekját. Talán valódi óra nem is kell hozzá. Self located.)

 

Induljunk ki abból, hogy a Holbert térben vannak kvantumállapotok, amely eredendően csak topologikus tér, és a kvantum összefonódás teszi metrikussá - legalábbis számunkra. Ezen a mélyebb szinten mindenféle kvantumállapotok vannak. Többségük talán alapállapotban. (Ámbár hogyan alakulhak ki a 'gerjesztett' állapotok?)

 

Sajnos a Schrödinger-egyenletben ott van az idő. De ezt ki lehet dumálni azzal, ha az időfüggésr nullának vesszük, és rengeteg összefonódott kvantumállapot szuperpozíciójának tekintjük az univerzumot. Ekkor az idő megjelenik. Na de mi lehet az idő iránya?

 

Talán már mondtam az energiaminimum problémát.

Tapasztalat, hogy a 'gerjesztett' rendszerek a felesleget szeretik szétszórni a környezetükbe.

Növelik az entrópiát, második főtt étel. meg ilyenek.

Na de a 'makacs illúzió' tudatunk miért mindig a növekvő entrópia irányában lépeget?

Ha ugyanis létezik permanens módon az univerzum többi kvantumállapota, elvileg visszafelé is haladhatnánk.

 

Tudom, fizikusok számolni szeretnek, és nem rágódni a világ lételméleti mélyebb megértésén.

Ezért aztán évszázadokig tartott, amíg Ptolemaiosz egymáson legördülő körein túllépett a tudomány.