Köszönöm kiegészítésed, melynek gyakorlatilag minden szavával egyetértek, azaz alapjaiban én is így gondolkodom. Feltehetőleg nem sikerült elég jól bevinni a mondataimba azt az élt (vagy élcet) amivel csupán egy párhuzamot vontam egy adott kijelentéssel kapcsolatban. Gondolkodásomban én is keresem a szimmetriát (a szót a részecskefizikából kölcsönözve), azaz a hasonló összefüggéseket, mert ez is a kreatív tudományos munka egy része, mint ahogyan az is, amit a jelenleg már csak nyomokban használható műszaki pályafutásomhoz anno a BME-n belénk vasaltak, kitörölhetetlenül.
A bulvár pedig - hát ez sajnos így van - "hazudok nektek, hogy meg lehessen érteni" alapvonal szerint működik, és kell is a jó népnek ez a kegyessége, akiknek napjainkban már nem marad elég erőfeszítése arra, hogy annyira felkészítse magát alapismeretekkel, mint amennyire ez vagy fél évszázada még megvolt. Forrásként tehát nem használom, sőt csak röhögök rajta, de a nívósabb forrásokat is kritikával kezelem. Ellenben az elkényeztetett létmódú, de az alapismeretekkel sem rendelkező, önjelölt - tudni vágyó - nagyokosakat, a bugyuta gondolataival együtt nem leértékelni szoktam, hanem - némi túlzásokat is használva - látszólag felemelem, abban bízván, hogy idővel maga is rájön önnön gondolati félresiklására.
Talán sejthető (vagy mégsem?), hogy érdeklődési köröm kiegészült az elavult műszaki ismereteim mellett a mentális tudomány régi, és az arra épülő korszerű ismereteivel (persze itt is vannak tévutak, vad ötletek), amelyekkel megdöbbentő módon, sokkal világosabban lehet szemlélni az emberi psziché természetét. Olyan ez, mintha a Laposföldről (vagyis inkább geocentrikusról) áttérnénk a heliocentrikusra, mint újabb paradigmára, melyben a Kopernikuszi felfogás - Tycho Brahe, és Kepler nyomán - perdöntően észszerűbbé válik, a körpályák helyett az ellipszisekkel.
Néha úgy érzem magam, mint Fourier egy hangversenyen, miután a felharmonikusokat felfedezte, és - a legenda szerint - nem tudott figyelni a zenére, mert mindenből csak azokat vélte kihallani. Óvatosnak kell lennem, mert a szimmetria központú gondolkodás az ember "agyára mehet", ha nem állít magának korlátokat. Mindenesetre az index fóruma számomra ma már egészen más, és érdekes képet mutat, nem azt amit a megalakulásakor tapasztaltam. Ugyanakkor az itteni munkásságodat meg mély tisztelettel figyelem, mert azon kevesek közül való, akiket hitelesnek tartok.
Megjegyzem még: egyfajta változás (melyre a figyelmet ráirányítottam) - a járvány óta - más területeken is tapasztalható, és meglepő párhuzamok figyelhetők meg a 100 évvel ezelőtti állapotokkal is, s amelyet sokan mások is észrevettek már. Valójában a médiákban nagyrészt a kommunikáció stratégiája változott meg.