Itt van nektek esti mese!!! (mert bélának ugye a szundibundiznia kell a maci után, akkor mese is legyen már....)

Paulina

Az Aventinuson volt egy kurtakocsma. Matrózok jártak oda éjszakánként s piros bort iddogáltak.
Paulina, a kis maszatos konyhalány hordozta a tálakat. Vörös haja volt és kék szeme.
Egyszer, amint elhaladt az egyik asztal mellett a pörkölt hallal, valami kappadóciai hajóács ijedten a tunikájához kapott és fölugrott.
- Hol a pénzem? Megloptak. Tolvaj - rivallt -,tolvaj.
Kavarodás támadt. Közben a tolvaj -egy hajóslegény- kereket oldott.
- Ez volt - mondták többen s körülvették Paulinát.
A lármára az utcáról két praetori katona rontott be, csörrenő karddal: az éji őrség.
Elővették a rabszolgalányt.
-Ide azzal a pénzzel.
-Nincs nálam.
-Akkor velünk jössz, babám.
-Nem - sikított Paulina -, nem. Én ártatlan vagyok - s meg se moccant.
-Indulj - vezényelt az egyik katona - az alacsony és kancsal - s úgy meglökte a lányt, hogy az kitántorgott az utcára.
Ott megint csak állt, mint a cövek.
Erre a másik katona - a magasabbik - a kardjához ért.
-Ne nyúlj hozzám - ordította a lány. - Hagyj engem. Mert megharaplak.
A katona nevetett.
De amikor megragadta a karját, hogy előretuszkolja, a lány ráugrott, mint egy vadmacska s végigkarmolta az orrát. A katona vére csurgott.
Most a kancsal próbálkozott. Paulina hirtelen feléje fordult. Arcul köpte.
-Disznók - sivalkodott s kibomlott vörös haja és izzot a kék szeme -, disznók. Emberek segítsetek. emberek, én egész nap dolgozom, szegény vagyok, ártatlan, esküszöm anyám sírjára, az édesanyám sírjára, ártatlan. Emberek, emberek.
Az emberek, akik a csöndes nyári éjszakában ballagtak, ámulva nézték a kéz zsoldost. Dulakottak a lánnyal, ököllel-karddal verték. Mégse bírtak vele.
Aztán fölnyalábolták s úgy vitték.
-Dögök - üvöltött a levegőbe, kalimpálva lábaival -, dögök. Öljetek meg. Gyilkoljatok. De azért kikiabálom, hogy ez a ronda, ez a kancsal, múltkor a kocsmában meg akart ölelni. Gazemberek, gazemeberek. Mindnyájan gazemberek. Minden zsoldos gazember. Az uratok Caesar is gazember. Caesar is gazember. Jupiter - hadonászott a kezeivel az üres égbolt felé.
A szörnyű ordításra, mely nem csitult Róma utcáin, fölébredtek az emebrek. Hálóköntösben, papucsban csoszogtak a kapuk elé s hallgattaák ezt a vad rikácsolást, a hangot, az óriási hangot, mely utcáról utcára haladt, a rabszolgalánnyal együtt. Sárga telehold lebegett a Colosseum fölött.
Amikor Mutius Argentinusnak, a sztoikus bölcsnek villája elé értek, a lány még mindig átkozódott, dühöngött. Hangja el nem rekedve rikoltozott az éjszakában.
A bölcs ezen a kései órán Rufusszal, a költővel csevegett az atrium szökőkútjánál.
Mind a ketten fölálltak a márványpadról s bámultak, míg a jajveszékelő némbert el nem cipelték. De hangját még ezután is sakáig hallották a sötét kis utcákból.
-Miért kiabál? - kérdezte a bölcs. - Mit akar?
-Igazságot - felelte a költő.
-Nevetséges - jegyezte meg a bölcs. - Minden indulat nevetséges.
-Minden indulat fönséges - szólt a költő. - Milyen fönséges volt ez a lány, milyen hatalmas. Aki haragszik, az, akinek igaza van, hatalmas. Ennek a lánynak is igaza lehet.
-Miért gondolod?
-Mert úgy haragudott.
-Mit ér vele? - kérdezte tűnődve a bölcs. - Az őrszobában majd agyba-főbe verik. Vagy el se jut odáig. Belökik a Tiberisbe.
-Az mindegy - mondta a költő. - Az igazság az utcán ment és ordított. Mi pedig meghallottuk a szavát. Fölriadtunk ágyunkból, nem bírunk többé aludni, nem tudjuk folytatni előbbi vitánkat. Róla gondolkozunk. Az igazságról. Lásd, még mindig erről beszélünk. Ez is valami.
(K.D.)

Jó éjszakát kedveseim!
Legyen békés, nyugodt éjszakátok, álmodjatok sok szépet (velem, rólam)
Esti puszik milliói cuppannak ajkamról ajkatokra. Egy utolsó ölelés, lehunyjátok pilláitokat, és máris alszotok.....

paulina