2022. február 10-én délelőtt több mint egy tucatnyi ember gyűlt össze az SZTA, vagyis a Széchenyi Alapok nevű alapkezelő cég székhelyén, a cég Blaha Lujza térhez közeli irodájában.
Néhány nappal korábban ez a cég még közvetlenül a Pénzügyminisztérium alá tartozott, de 2022 februárjában a kormány döntése értelmében átkerült az Óbudai Egyetemet fenntartó Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány tulajdonába.
Technikailag így az SZTA kikerült a kormányzati felügyelet alól, de azért a kötődés megmaradt. Az alapítvány kuratóriumának elnöke Varga Mihály pénzügyminiszter lett, és az SZTA továbbra is olyan befektetési alapokat kezelt, amelyekbe nagyrészt a magyar állam tette be a pénzt. (Varga azóta távozott a kuratóriumból, stábja pedig most a Direkt36 kérdésére azt közölte, hogy a miniszternek nincs és nem is volt döntési jogköre tőkealapokkal kapcsolatban.)