Bármennyire is gondolok bele, nem érzem úgy, hogy determinálnia kéne, hogy mi a hazám, csak azért mert a Vas utcában dobott le a gólya. :) Az a hazám, ahol az otthonom van és ahova a munkám köt.

Ha megtöltöd pátosszal a haza szót, mint Vörösmarty, úgy persze, lehet, hogy nem lehet senkinek másik hazája. De belőlem hiányzik az ilyen nagy szavak tisztelete és elfogadása, ehhez én javíthatatlan szkeptikus vagyok. A pátoszok és kőbevésett eszmék taszítanak. Ahol bántalmaznak, megaláznak és másodrendűnek számítok, mert nem vagyok kormánypárti, ott én nem érzem jól magam. A Bélákok országa nekem nem lehet a hazám. Nekem az a hazám, ahol megbecsült tagja vagyok a társadalomnak bevándorlóként, idegen anyanyelvűként is. Valaha éreztem magam jól Magyarországon is. Lehet, hogy lesz még olyan, hogy mindenki jól érezheti magát ott újra. De ez engem már nem érint és nem hiszem, hogy az én vagy a gyerekeim életében bekövetkezne ez a kedvező változás, pláne ilyen mértékű társadalmi megosztottság mellett, ahol semmirekellő Bélákok dehumanizálhatják a baloldali embereket, meg más egyfogúak kívánják a "libkányok" halálát...

Fontos lenne mindenkinek felismernie: nem csak nekünk vannak kötelességeink a haza irányába, ugyanúgy jogaink is lennének, amiket jelenleg megtipornak és semmibe vesznek. Pedig a hazának is lennének kötelezettségei az én irányomban. A bántalmazótól meg kell szabadulni és nem kell visszanézni, nem kár érte.