Nagyon más történet, de valami mégis közös.

A 2006-os tragikus aug. 20. tüzijátékon kint voltunk a Margithídon.

kb 15-20 perccel előtte valaki hangosan szólt, hogy most kapott egy hívást a nyugati országrészből, hogy brutális vihar van, és Pest felé tart szélsebesen.

Előttünk egy család álldogált, apuka nyakában egy kb másfél éves kisfiú, anyuka egy kislány kezét fogta.

Eszükben sem volt elindulni, nevetgéltek csak rajta, ahogy kb mindenki más is a maradás mellett döntött.

Én próbálkoztam, de két húsz év körüli gyerekkel már nehéz bírni.

Aztán az első kövér esőcseppnél bedurcultam, hogy én indulok.

A lányom lakása onnan pár száz méterre van a Vígszínháznál, addig rohantunk a szakadó jégesőben, beszerezve jónéhány dudort a fejünkön.

Utána sokáig rágódtam rajta, hogy vajon a picurkák hogy úszták meg.

És ami a hasonlóság: akkor is mindenki bűnös volt a szervezőktől a meteorológusokig, még a balatonnál nyaraló gyurcsány is, csak épp a sok felelőtlenül kockáztató nézelődő nem, akik aztán meghaltak, megrokkantak, megsérültek.

Pedig lehetett tudni, hogy jön a vihar.

Az autóversenyen is lehetett tudni, hogy veszélyes ott állni, de hiába terelik el őket, rögtön utána visszamennek. Mert onnan jól lehet látni..