Szombaton érdekes programom volt, éspedig a Budapesti Színházak Éjszakája. A Covid óta ez az első alkalom, hogy megtartják, ezért aztán igyekeztem ottlenni,

Egyébként az éjszaka kissé bővebben értelmezhető, mert volt olyan hely, ahol már 11 órakor kezdek. Például a Karinthy Színházban, igaz, én délben érkeztem oda, éspedig a színfalak mögötti részek megismerésére. Az öltözőn meglepődtem, mert alig volt nagyobb, mint egy átlagos lakótelepi szoba, és itt kellett öltöznie néha 6-8 embernek, plusz sminkasztal, plusz öltöztetőnő, A jelmezeknek csak a plafonon jutott hely, de valahogy ezt is megoldották! Gondolom, az eddigiekből sejthető, hogy a bejárás nem tartott sokáig, Viszont útbaejtettük a színpadot, ahol éppen valamiféle előadás folyt. Meg kell adni, a megjelenésünket nagy tapssal üdvözölték, szorgosan hajlongtunk. Aztán kiderült, hogy a színpadon éppen szinkronszínész képzés folyik. A Casablanca pár mondatos részét igyekeztek újraalkotni. A fellépők a közönség soraiból kerültek ki, és derekasan igyekeztek, a profi rendező és a hangmérnök pedig igazán megtett minden tőle telhetőt! Következett az Átrium Színház, itt hosszabb tartózkodásra rendezkedtem be mert itt érdekesnek ígérkező beszélgetések folytak különböző szereplőkkel. A nézői reakciókról beszéltek, amiket vagy személyesen, vagy a honlapon tapasztaltak. A legtöbb és legszélsőségesebb visszajelzéseket az Őrült nők ketrece váltotta ki. De a Trianoni csat is érdekes, mert ebből kiderült, hogy nálunk minden harmadik ember történész, és határozott véleménye van erről (is), aminek hangot is ad! Egyszer már volt olyan, hogy csokrot kötöttek a legjobbakból megjegyzésekből, és ezt újra tervezik. Érdekelne, remélem, sor kerül rá! Aztán fiatal színészekkel beszélgettek, akik a kezdet nehézségeiről, a politika és a színház viszonyáról, no meg a szerencse és a tehetség arányáról beszéltek. az önmenedzselés fontos! Az egyik fiatal színész beállított az Átrium színházba, megkérdezte, ki a főnök, beszélt vele, és felajánlotta, hogy hajlandó itt dolgozni. Mit ád az ég, elfogadták az ajánlkozását. Kifogásolták, hogy elég kevés rendező jár vizsgaelőadásokra, mire a beszélgetést vezető azt mondta, hogy talán jobb is, mert ezek általában elég rosszul sikerülnek. A továbbiakat összefoglalhatom a sok az eszkimó, kevés a fóka idézettel.

Aztán érdeklődve vártam, hogy bemutassák a színház „láthatatlan” dolgozóit. A kedvencem a műszakiak főnöke volt. Elmondta, hogy az Átrium eredetileg mozi volt (ezt tudtam, elég gyakran jártam oda) aztán némi gazdátlanság után színház lett belőle, holott erre nem nagyon alkalmas a hely. Az előző tulajdonos úgy adta át, hogy nem csak egy villanyégő nem volt ott, de még a kábelek sem a falban. No és két hónap múlva tervezték az első előadást, úgyhogy akadt tennivaló bőven! Ráadásul a hang is pocsék volt, hiszen a moziban hangszórók vannak. Ezért aztán arra a következtetésre jutottak, hogy aki itt megfelel, az bárhol megfelel! Beszélt még a súgó, illetve az öltöztetőnő is. Mindketten híres, nagy színházat hagytak ott, mert tetszett részint a családias viszony, no és az, hogy itt ötletességre és gyors helyzetfelismerő és rögtönző képességre van szükség.

Következett a József Attila Színház. Sajnos, ez az én hibámból rövidke látogatás lett, mert a Portugál című darab próbájának utolsó pár percére estem be. Igaz, ezt a pár percet rendkívül szórakoztatónak tartottam. A szín egy eléggé lepusztult kocsmabelső, szereplői (legalábbis a férfi szereplői) a törzsvendégek, no meg a kocsmáros. Viszont az egyik szakadt alak kedveskedni akart  a feleségének, és elébe tett egy zacskót, hogy ebben a neki szánt ajándék van. A nő is elég lompos volt, főleg a lestrapált tornacipőire figyeltem fel, nem véletlenül! Ugyanis az ajándék egy pár új cipő volt, méghozzá telitalpú, és roppant magas. Hősnőnk csak ülve tudta felvenni és bekapcsolni. Némi imbolygás után talpraállt, és szép óvatosan járni kezdett benne, a másik nő irigykedő pillantással kísérte. Aztán nekiindult, hogy országnak-világnak megmutassa csodás új szerzeményét. Mondhatom, illett a tréningnadrághoz és a kétes tisztaságú pólóhoz!

Sajnos, ezzel részemről vége is lett a programnak, erősen beborult, és nem sok kedvem volt hazafelé megázni. De tulajdonképpen elég is volt, ennyi.