Tegnap egyébként megnéztem a Nagy Ervint, ma a megafonos táncművészt- nem lebecsülésből nem írom le a nevét, hanem kissé pára fedi a tekintetemet,- , és mindkettőben ugyanazt a végtelen szomorúságot láttam, hogy hogyan juthattunk idáig,  és őszintén ( utóbbit is becsülöm, és komolyan), És nem tudom, ebből hogyan lehetne valaha kijönni.