Mondtam már, ateista családban nőttem fel. Szóval én sokat keresgettem a vallások között.

 

S nyilván sokat foglalkoztam a különféle amerikai gyökerű újprotikkal is. Hiszen ezek manapság a legismertebbek, sok a pénzük, így képesek üzenetüket hatékonyan terjeszteni.

 

S gyorsan rájöttem, hogy kb. 3 féle modell van, s nekem mind 3 abszurdan idegen:

 

1. Jön valami erős ember, aki kitalál egy Biblia-értelmezést, azt kikiáltja az egyetlen igaznak, azt szószerinti értelmezésnek állítja be, majd mivel jól kommunikál, képes közösséget építeni. Az adventisták tipikusan ilyenek, White asszonyság olyan erős egyéniség volt, hogy még a XIX. sz. férfiuralta világában is képes volt győzni. Aztán onnantól papagájként ismételni kell az erős ember szavait, s kész. Meg ügyelni kell, hogy amikor nem tartjuk be a szabályokat, ne lássa más szektatag.

 

2. Rettegésben kell élni, ezt "istenfélő emberek vagyunk" címszó alatt adják elő, pedig ez a "félés" nem az a félés. Az igazi hívő élete abból áll, nehogy bűnt kövessen el.

 

3. Teljes érzelemalapúság. Ez a legjellemzőbb. Azaz nem kell semmi különös tanítás, csak "Jézus szeret téged", majd énekelünk közösen, mert "újjászülettünk".

 

A hagyományos kereszténység éppenhogy nem lúgoz ki semmit, az I. sz. óta alapvető az egzegetika. Ez nem valamiféle modern elmélet.

 

Az egy ateista tévhit, hogy kezdetben az Egyház szó szerint értelmezett, majd a tudomány hatására folyamatosan vonult vissza, így egyre több dolog lett "jelképes". Nem, egyáltalán nem.

 

Sok eset van, amikor középkori teológusok a tudományt jóval megelőzve állítottak dolgokat.