Tévedés lenne tehát az étkezési törvényeket mai szemmel nézni és pl. egészségi szempontok szerint értelmezni. Nem is ismerték az ókorban kellőképpen a higiéniai szempontokat. Sokkal inkább rituális tisztaságról és tisztátalanságról van szó. Azok a tisztátalannak számító állatok, amelyeket a törvény, főleg 3Móz 11-ben és 5Móz 14-ben felsorol, többnyire más népek szent állatai, melyeket azok a népek a maguk kultuszában tisztelnek, mint a törzs szent állatát, vagy isteneiknek áldozatul bemutatnak. Az ételtilalom tehát óvja Izráelt attól, hogy idegen kultuszok részese legyen, és ezzel beszennyezze Istentől kapott tiszta hitét. Természetesen ma már nem tudjuk minden egyes állatról vagy madárról megmondani, hogy melyik pogány vallás tartotta szentnek. Bizonyára már Izráelben sem ismerték maradéktalanul egy-egy tilalom hátterét. Bizonyos azonban az, hogy az étkezési törvényekről szóló két lista sok régi anyagot tartalmaz annak ellenére, hogy a mai megfogalmazásukban késői időkből, nagyrészt a babiloni fogság utáni korból származnak.
A disznóhús fogyasztása nem azért volt tilos, mert a meleg éghajlat alatt gyorsan romlik a hús, nem is azért, mert a disznó ostoba és piszkos állat (Péld 11,22; Mt 7,6; 2Pt 2,22), hanem azért, mert a disznó, elsősorban a vaddisznó, több népnek a szent állata volt, amelyet áldozati célra is használtak.
https://www.arcanum.com/hu/online-kiadvanyok/Lexikonok-keresztyen-bibliai-lexikon-C97B2/e-e-C9B2A/etkezesi-torvenyek-C9C49/
Azonban az ÓSZ-i ételtörvények érvényessége elmúlt: nem az teszi tisztátalanná az embert, ami bemegy a száján (Mt 15,11). Maga az Úr Jézus »eszik és iszik« (Mt 11,19). Minden teremtmény (ti. minden állat) jó (ti. ehető), ha hálaadással élnek vele (1Tim 4,4).
