Filipovity a videós interjúban sejtelmesen azt nyilatkozta, bízik benne, hogy tudnak majd még hazai játékost igazolni. Persze nem biztos, hogy Benkére utalt, de ezt kizárni sem lehet.
Viszont ne zavarjon minket az, hogy egy másik csapat esetleg hozzánk hasonló útra léphet. Sőt, én kimondottan örülnék ennek, mert akkor a klub sem kényelmesedne bele a jelenlegi helyzetbe. Amit persze felépítettek komoly munkával és aminek élvezzük is évek óta a gyümölcsét.
Én is azt pártolnám majd, amit falco Man írt, hogy 4 (én ugye írtam korábban 5-ről is) extra légiós és próbálja meg a klub, szakmai stáb az eddigiekhez képest fordított koncepcióval, vagyis a magyarokat építsék a légiósok köré. Ne akarjon minden magyar "szupersztár" státuszt magának, mindenki legyen tisztában a képességeivel és fogadja el, hogy egy kiváló csapatban játszhat, de nem biztos, hogy 22-25 perceket, hanem lehet, hogy csak 15-18 percnyi időt, de azzal is fontos tagja lehet a csapatnak , ha ebben az időintervallumban hozzáteszi a maga minőségi játékát.