"A komputer, alighogy Csongrády befejezte epés kifakadását, szokatlanul lassan, szinte kelletlenül további információkat tartalmazó cédulát lökött ki. Ez állt rajta:
73 etoh
21 n
32 coo
8 oo
51 cxoxhxnxsx
atm
kibe
Csongrády a cédula láttán megenyhült. Meg is jegyezte:
– Nahát! Megy ez, csak oda kell egy kicsit figyelni! Egyébként fantasztikus!
– Bizony az – tette hozzá Logodi.
Debreczenire még hatott a kezelés.
Gesztesi pedig természetesnek tekintette Artúr üzenetének ezt a részét is. Folyékonyan olvasta:
– Hát bizony eléggé eltér Artúr légköre a miénkétől, de végül is azért közli, hogy biztosítsuk a számára. Kicsit magas benne az alkoholkoncentráció, 73 %! Viszonylag kevés oxigénnel beéri a fiú, az rendben van, hanem hogy mi teszi ki az 51%-ot, azt a mi derék komputerünk sem tudta megfejteni egyből. A sok X szerint a képlet valóságos talány a számára!
– Akkor tegyük át a „Játékok és Talányok” rekeszbe! – mondta határozottan Csongrády, s már programozta is a kérdést. A komputer villogva jelezte, hogy érti a kérdést. S nyilván azt is, hogy nincs közte és Csongrády között harag.
A komputer a képletfelderítés terén hihetetlen nagy adattárral rendelkezett, így abban biztosak voltak, hogy az összetételt megfejti. Kérdéses csak az volt, hogy mennyi idő alatt. Az idő pedig nem mellékes, hiszen Artúr érkezése öt nap múlva esedékes.
Negyvenhárom másodperc kellett a megfejtéshez. Még jóformán fel sem ocsúdtak, kígyózni kezdett egy vékony szalag, s rajta a feladvány megfejtéséhez vezető részletes matematikai út, majd pár centis üres szakasz után a végeredmény, mely ebben az esetben egyetlen szó volt:
hagyma
– Állati! – mondta Csongrády.
– Állati! – mondta Logodi.
– Állati! – mondta Ikszperkettő.
Debreczeni nem reagált.
Gesztesi vidorkodott:
– Fura gusztusa van ennek az Artúr gyereknek! Hagymabűzt szív alkoholban, persze végtére is nem rossz, nem rossz, csak ízlés dolga. No, ezt kell Artúr számára biztosítanunk. De honnét vegyünk ilyen légkört?
– Majd megmondja a komputer – szólt Csongrády –, ezt is beteszem a „Játékok és Talányok” rekeszbe.
A komputer a feladatot 0,04 másodperc alatt oldotta meg. Megint hosszú szalagon a lépések logikáját dobta ki, majd pár centis üres szakasz után ismét egyetlen szó volt a válasz:
gazsi
Ezt a választ a három fiatalember nem értette. Debreczeni, aki eddig meg sem szólalt, lassan, nyugodtan, nyilván a kezelés hatása alatt, magyarázta meg a komputer közlését:
– A régi selejtraktárban dolgozott Gazsi bácsi. Évek óta nyugdíjban van a derék öreg. Minden reggel hagymát evett kolbásszal, no és nagy titokban egy-két kupica házipálinkát. Aztán ezt lehelte záróráig… A komputer szerint az, amit Artúr belehel, egyenértékű azzal, amit Gazsi bácsi kilehel. Gazsi bácsit kell idehívni Artúr fogadásához, hogy lehelje körül vendégünket." (Dévényi Tibor - Hová lett Artúr?)