Zellem Estelen Creative Commons License 2024.02.23 -2 0 1602

"Több mint valószínű, hogy a II. évszázad második felében már mind a négy Evangélium – ha nem is széles körben - ismert, olvasott volt, más több tucat Jézus misztériumát tanító Evangéliummal együtt. Kelszosz ismerte, olvasta azokat és eredeti mivoltjáról i.u. 170. körül így ír: „átírták az eredeti Evangéliumok szövegét háromszor vagy négyszer, vagy még többször, azzal a szándékkal, hogy bírálóik érvelését megsemmisítsék.” [G. Stanton, ‘Gospel Truth'] A harmadik sz. legjelentősebb keresztény filozófusa, Origenész úgy írja: „Nyilvánvaló valóság az iratok megváltoztatott különbözősége, mely a másolok figyelmetlenségének éppen úgy köszönhető, mint arcátlan elferdítéseknek olyanok által, akik hozzátesznek vagy törölnek a szövegekből, ahogy az nekik megfelel”."

Előzmény: max val bircaman szeredőc (1585)