"- No, majd értitek ti ezt mindjárt - szól Donald, és előrekönyököl pipázva. - Csak az a kérdés, hogy van-e köztetek olyan, ki már megverte a feleségét?
Sokan jelentkeztek.
- Én már az öcsém feleségét is megvertem - mondta a kantinos szerényen, mert sohasem volt hetvenkedő természetű. Donald megszámolta őket:
- Egy, kettő, három, négy, öt... te meg kettőt számítsz a sógornőddel, az hét. Ti vörös bort fizettek, mert az okai vagytok mindennek, ami Gorcsevvel, Manuellel meg a Királynővel történik. - A felháborodás vihara zúdult Donaldra. Különösen a kantinos részéről.
- Nem szórakozásból verem én a nőket, hogy fizessek érte! - kiáltotta idegesen.
- Ha nem, hát nem! - mondta Donald, és vállat vonva állta a vihart.
Végül is a megbélyegzett egyének fizettek. Rajtuk ne maradjon ez a csúfság!
Az ősz harcos előbb ivott, azután kétfelé törölte a bajuszát, végül lenyomkodta pipájában a lazán parázsló dohányt, azután komótosan kezdte.
- Hát ez a folytonos vizsgálat, meg inspiciálás, ami itt van mostanában az altisztek miatt, amint hallottátok még a sivatagiaknál is, nem egyéb mint ama találmány, hogy te elvered olykor az asszonyt, pedig szereted.
- De mennyire szeretem - mondta a kantinos.
- És mégis elvered.
- De mennyire elverem - bólogatott őszinte részvéttel.
- Nohát, ez az eset mostan Afrikában a tiszt meg az altiszt között... A ménkű csapjon ebbe a szódásüvegbe... Tehát egyszóval... Egészségetekre! Itten arról van szó, hogy az altisztek, az idegenlégió fennállása óta, a legfontosabb katonák Afrikában. No, de mér? Mert az volt a szokásban, még akkor is, amikor én idekerültem, hogy tisztnek csak büntetésből vezényeltek katonát a sivatagba fiatal hadnagyokat, ha női botrányuk volt, sok adósságuk, ittak meg más effélét csináltak. Akkor áthelyezték őket Afrikába. Itten boldogan adták át minden szolgálatukat az altisztnek. A légiós őrmester elsőrendű katona! Mindenhez ért, elszámolástól a beduinok elleni harcokig... Nohát! Így lett az egész világon a legionárius őrmester valóságos fogalom. Vele kellett jóban lenni, ha Afrikában valamit akartál. No... azután jöttek ezek a modern idők, a rádióval, repüléssel, meg hogy nem lehet ütni a legionáriust, szóval: Edison megtette a magáét!... Itt is egyszerre divatja lett, hogy mennél nehezebb a szolgálat, annál jobb tiszt kell hozzá. Ide a légióba nem fiatal, párizsi hadnagyocskák jöttek táskagramofonnal meg alkoholizmussal, hanem olyanfajták, hogy túltettek mindenféle bennszülött nyelvben, stratégiában és szervezésben az altiszten. Harcban meg is értik egymást a legionárius tiszt meg altiszt! Csak ez a "hagyomány" van közöttük elmérgesedve. A régi időket fenntartó legionárius őrmester, aki korlátlan úr a legénységen és az alárendelt légiós altiszteken. Ez meg a mai tisztnek nem tetszik.
Itt elhallgatott, és elgondolkozva markába verte a pipáját.
- Hát aztán? - kérdezi a kantinos.
- Hát... aztán... Ez olyan, mint amikor te elmész bevásárolni, de előzőleg odasózol a feleségednek, ő azután mérgiben összetör egy tányért.
- Igazad lehet! De ha egyszer meglátom... Tudomisten, Megemlegeti!
- Tisztára dettó eset. Mert a tiszt elviszi Borodint. De helyette jön Pipettin, meg marad a többi altiszt, és összetörik azt, aki bemártotta az őrmestert. Mehet a Szahara másik végibe, oda is követi a hír: "Árulkodott a légió őrmesterére!" És már első napon huszonnégy órás szolgálatot sóznak rá.
- De mi haszna van az egésznek, ha a bizottság elmegy, és folytatódik a kibabrálás?
- Hát, nézd! Te egyszer rajtakapod a feleségedet tányértörésen, és egyszer pofonütöd, nem használ. Ha másodszor is pofonütöd, akkor tán elunja.
- Igazad van, megpróbálom - bólintott a kantinos. Hihetetlen, hogy mi fogy itt tányérba!
...Gorcsev és Sába bejöttek a kantinba. Nyakig sárosan. A teveistállót tisztogatták.
- Nesztek - mondta Donald halkan a körötte üldögélőknek. - Ehol a törött tányérok."
