A nagy fekete ember szoryja überelhetetlen. Ehhez képest az alábbi kis tanmese halvány, de tanulságos... A várostérképeken, ugye minden nagyon közelnek látszik. Ezért is határoztuk el egy cimborámmal, hogy gyalog sétálunk el Sydney-ben, egy jó ebéd reményében, az ottani Chinatown-ba. Egy kerek órát gyalogoltunk, mikor barátom megesküdött, hogy ő ugyan ennen egy tapodtat sem todább, hiszen vissza is kell kutyagolni. Én persze szívóskodtam, hogy de hiszen mindjárt ott vagyunk. Csendes, ám ízes magyar anyázás következett, mikor egy hihetetlenül elegáns úr, elhaladtában, meg sem állva mondta, gyönyörű szögediesen, hogy nem köll mán sokáig gyalogonia, komám, emitten la, a második körösztutca jobbra. Fel sem ocsúdtunk, már ott sem volt. Pedig szívesen kifaggatuk volna... Hihetetlenek ezek a találkozások. G. Hajnóczi Rózsa ír le egy hasonló, nagyon kedves, még még bizarrabb helyszínű találkozást a Bengáli tűzben. Furcsamód, Indiában ő is szegedi magyarral találkozott... Lehet, hogy a szegediek a legnagyobb kóborlók...;o)))
aagnus

ui: nem vagyok én olyan nagy Globentrotter, mint az kitűnhet, az utóbbi pár év szaladt meg. De azt még bevallom, hogy az elutazásnál már csak egy jobb: visszajönni...