"Az igeképzőből sokféle van, a T-vel történők tárgyra utalnak, azaz hangsúlyosan valamivel valamit teszünk"
Jó észrevétel... Nem véletlen, hiszen ez az egyik jelentése a hangnak, a másik meg a cselekvés, éppen az a cselekvés, amit az adott tárgy végez, vagy mi végzünk az adott tárggyal.
Már a TÁRGY szóba is ott a T hang...
Láthatod, sorra kerülnek felszínre a hangok önálló jelentéseinek bizonyítékai...
A sors fintora, éppen Te hozod a bizonyítékok egy részét, mégsem vagy hajlandó elfogadni ezt a kézenfekvő gondolatot.
Közben bontottam egy sört a továbbgondolást segítendő, mert éreztem, hogy nagyon jó nyomon jársz...
Nézd, és figyeld a következőket: Toldat, toldta, toldott... adat, adta, adott... mondat, mondta, mondott... tudat, tudta, tudott... stb. toldalékok mind közös (rokon) jelentésűek, valamilyen tárgyra vonatkozó múltbeli cselekményt jelentenek, s mindben ott a T hang, a múlt idejű igeragozás minden személyragjában is következetesen..., ellentétben a jelen- és jövő idejűvel.
Pedig a toldat, adat, mondat, tudat végén a T nem igeképző, vagy igerag, hanem főnévképző.
Sőt, az 'adott', 'mondott', stb. egyszerre lehet ige és névszó is.
Az előbbieknél (toldat, adat...) legalábbis ezt állítják róla, (hogy főnévképző) ide lett besorolva, mert a tárgyra vonatkozik, itt már nem annyira a cselekvésről, hanem sokkal inkább a tárgyról van szó!
Amit hozzárakunk valamihez az a toldat, és amihez rakjuk az a toldott, az van toldva. De ez mindenképp cselekvés, akár honnan is nézzük, meret akkor lesz valami toldva (akár toldat, akár toldott) ha ezt a műveletet végrehajtjuk.
Ha valamire azt mondjuk: TOLDAT, azt jelenti, hogy valamit valamihez hozzátettünk... És amire azt mondjuk TOLDOTT, azt meg kellett toldani (a múltban), el kellett végezni a toldást.
És itt esett le a húszfilléres...:
Az ősember nem a múlt időt akarta kifejezni, hanem valamilyen, az adott tárggyal elvégzett cselekvést kívánt jelölni vele, mert ez a megkülönböztetés a még be nem fejezettől érthetően fontos lehetett számára. Ami biztos, az az elvégzett cselekvés, a többi vagy bejön, vagy nem. Az ősembernek biztosra kellett menni, ha életben akart maradni, ezért volt számára olyan fontos az, amit elvégzett. Ami persze értelemszerűen már megtörtént, és a múltban történt...
Tehát őseink számára a tárgy és a(z elvégzett(!!!)) cselekvés nagyon szoros kapcsolatban állhatott egymással a fontossága miatt.
Függőben lévő, jövőben tervezett, azaz még bizonytalan kimenetelű cselekvések jele/toldaléka soha nem T, hanem vegyesen: M, D, J, K, SZ, stb... hangokkal alkotott ragok.
Így lett a T hang a múlt idő jele, és a múlt idejű igerag.
Ezt eddig nem értettem, mert nem tudtam sehogy összerakni ezt a múlt időt a T hang jelentésével... Talán most sikerült!
