Jimmy Smith az alap. Gyakorlatilag rá épül a hammondos stílus. Előtte (szinte) senki, utána mindenki. És mindenkinél valamely része visszaköszön. Ok, vannak teljesen egyedi, egyéni izzadtságszagú megfejtések ahogy a kortárs komolyzenénél is. Legyen az ő bajuk :-)

A népszerű, a zeneirodalomba rögződött darabok, előadók szinte kivétel nélkül rá épülnek. Ő meg eléggé Errol Garnerre. De hatalmas ötlet volt azt átvinni Hammondra. 

Az egyszerű basszusozás (balkéz+tonika) olyat ad, ami hagyományos úton lapossá válik. Amit az igazi analóg hangszerekben is szeretnek, minden hang másképp szólal meg. Az orgonában a dinamika igen csekély mint ütésérzékenység. Ámbár mint a multikontakt mutatja, az is mennyire számít! Namost ehhez a balkéz basszmenethez hozzápufogtatja a tonikát. És az a lábjáték akár minden hangja eltérő érkezési idejű, hosszúságú. Ezzel a nagybőgő húrmegcsapási idézettel minden basszushangot teljesen egyedivé tud tenni. A pusztán lábjátéknál azonban ez a dinamika kimúlik, mégha Barbara Dennerlein, Mike Carr vagy mások ebben kitűnőek.