Tegnap este színházba mentem, megnéztem Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, illetve az Ibolya című darabját.

Időnként elegem van a primitív megnyilvánulásokból, az ötszáz szavas szókinccsel beszélőkből, a szakadt ruházatból, és ez még most is fennáll. Valami ellensúlyra vágytam, és ez a két darab tökéletesen alkalmas volt rá, főleg az első. Az Ibolya kissé líraibb, de ettől nem kevésbé szellemes. Előrelátó voltam, és már egy hónappal előre megvettem a jegyet, és ezt nagyon jól tettem! Azt a tájékoztatást kaptam, hogy itt nincsenek számozott székek, érkezési sorrendben ülhetünk le

Megérkezve csinos, kedves fiatal nők voltak a jegyszedők és a ruhatárosok egyaránt. Arra gondoltam, hogy talán szininövendékek, és a mesterség ezen részét is meg akarják ismerni. Ha így volt, ezt csak helyeselni tudom. A Gobbi Hilda teremben volt az előadás, a pincében, bár ez kissé pórias kifejezés rá.

Azon csekély számú embernek, aki nem ismeri a cselekményt, annak írom le, hogy egy magyar bankigazgató vendégül lát egy amerikai milliomoscsemetét. Aki pedig szerelmes lett egy taxisofőrbe, mi több, hozzá is megy, és gyereket vár tőle. Nos, ezt a házasságot kell olyanná változtatni, hogy elfogadhatóvá tegye az örömszülők számára. Mindezt egy óra alatt! Ez felér egy bűvészmutatvánnyal, és valahogy így is hajtják végre! A bankigazgató úr elegáns ruhába öltözteti a fiatalembert (továbbá cipő, kesztyű és kalapba), örökbefogadtatja egy lecsúszott arisztokratával, kinevezi igazgatónak, lemondatja a szocialista pártból, belépteti a golfklubba (ebben a sorrendben), szobát foglal az egyik elegáns hotelben, közli, hogy inas, szobalány és titkár is kell, titkárnőt maga biztosít, ügyelve arra, hogy ő ne a legcsinosabb legyen! Szóval, mindenre gondol!  Teszi mindezt a megadott határidőn belül.   

Láttam már filmen, tévéjátékban, színházi közvetítésben, de mindig akad valami új, amire odafigyelek, Ezúttal az immár igazgatót fényképezik, egyik alkalommal úgy, hogy mélyen meghajol egy üres szék előtt. Az újságokban majd úgy lesz látható, hogy éppen Mussolinival beszél, aki már rajta van a lemezen. Ebből kiderül, hogy a fotoshop sem új találmány, csak nem így hívták!

Aztán társalgási témákat ajánl, Például: Népszövetség: Nincs jobb egyelőre. Németország: várjuk meg, mi lesz belőle! Gazdasági helyzet: rosszabb, mint tavaly! Ezt még vagy száz évig el lehet mondani. Ezt a közönség nagyra értékelte.

Szünet után következett az Ibolya. Próbálok rövidebb lenni, mert az nem volt ilyen kiélezett. Egy, illetve több kóristalány állást keres, nem nagyon sikerül nekik. Az igazgató fogadja őket, és néhány próbaéneklés hallatán máris kidobja a jelentkezőket, amiért nem is hibáztatom. Produkciójuk hallatán alig tudtam megállni, hogy be ne fogja a fülem,  Aztán az új operett zeneszerzője közli, hogy hibás a módszere, de majd ő megmutatja! Meg is teszi, és már az első jelentkezőtől el van bűvölve. Ellentétben az edzett szinigazgatóval, számára újdonság, hogy milyen könnyen tehet hálássá egy jelentkezőt. A direktor is ott van, csak éppen valami szaladjide-odának álcázza magát. Na és kibe lesz szerelmes a jelentkező?

Ez is nagyon tetszett, bár kissé befejezetlennek éreztem, még akkor is, ha azért sejthető, mi lesz belőle. Ez is nagy tapsot kapott, beletelt néhány percbe, amíg abbamaradt, és ehhez én is csatlakoztam, annyira, hogy kissé megfájdult a tenyerem.

Utóhatásként igencsak derűs hangulatban, magam elé mosolyogva érkeztem haza.