Gyerek koromban azt hittem, hogy a bolondok csákót hordanak.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy ez csak a regényírók és filmrendezők jellemábrázolási sémája.

Nem minden bolond képzeli önmagát Napoleonnak. (De valószínűleg ez a legnépszerűbb.)

Statisztikát sem készítettem.

 

Viszont a legtöbb bolondot nem lehet ránézésre felismerni.

Normális embereknek tűnnek. Egészen addig, amíg valami meglepően váratlan őrültséget nem csinálnak.

 

 

Például volt egy öreg mérnökünk.

Évtizedekkel ezelőtt - a funkcionális analfabéták között - könnyű volt elvégezni az egyetemet,

akár még színjelesre is. Hozzászokott. És azt képzelte, hogy ez így marad örökre.

Csak közben a világ változott, részben fejlődött is.

Ő pedig azt hitte, hogy eleve "mindenhez is ért".

A saját szakmájában ugyan érezte a kihívásokat.

Viszont minden másról olyan laza véleményt alkotott.

Hát ez az ember elment tárgyalni, és nem vitt magával szakértőt - mert minek is.

Csákója nem volt, csak egója.

Cégen belül is megkérdezés nélkül intézkedett. Főleg olyan esetekben volt könnyű dolga, amihez valójában nem értett.

De sajnos a világ ne az ő logikája szerint működik.

Ez részben a természet "hibája", részben pedig más alkotó embereké.