Szerintem a ház szavunk belső fejlemény (is). Valójában a -hoz/-hez/-höz határozóragokhoz van köze.

Lám most is leírtam azt a szót, hogy "köze"... ugyanis így fejezzük ki, ha valami valamihez, valaki pedig valamihez tartozik. ha valami köt, az egymáshoz húz. Azaz hozzá tartozik. Hozzá húz.

 

Zaicz szótár szerint is a "hoz" önálló szói eredetű toldalék a hová kérdésre felelve külső helyviszonyt felyez ki. Válasz pedig: hozzá.

Az ÚESz-ből pedig megtudhajuk, hogy a hoz szavunk a húz igéből keletkezett. Ebből az önálló szóból lett a toldalék is. 

Azt hiszem, kellően megalapotam etimológiailag, hogy ha hová kérdésre azt feleljük, hogy haza, valójában azt fejezzük ki vele, hogy arra helyre megyek, ami hozzám tartozik.

Tehát hozzám, a házam. Ebből pedig kiterjesztve értendően az élőhelyem, a hazám. Ha azt mondjuk, haza megyek, szűkebb, vagy tágabb kontextustól függ csak, hogy konkrétan haza, vagy a hazánkba. Nem lehet véletlen az sem, hogy a helyviszonyokra honnan, hol kérdéseket teszünk fel. Ugyanaz a tő eredet sejlik fel, mint a háznál. A hon szavunknak pedig igen sok köze lehet az ie. "home" szavakhoz. Tehát a ház és a hon egy eredetű nálunk is és ie. nyelvekben is. Csak nálunk kiterjesztett értelmet nyert. Szófajváltás. |  ⌂  A →honn főnevesülése; vö. →haza

 

A kuta, kutrica, kunyhó és kút is! pedig a "köt-köz" szavakra mehet vissza. Érdekes, hogy két dolog között a köz egy hézagot is jelent, de éppen ezért van közük is egymáshoz. Tehát olyan dologot is, ami közre fog valamit. Általában ezt szűknek, szorosnak értelmezzük. Tehát ezek kis térhelyet, jelölnek.

 

Esetleg, de ez a kevésbbé valószínűbb szerintem, hogy a kunyhó, kuta- kota ténylegesen a kötéshez kapcsolódó jelentésű, mert az ie nyelvekben is vesszőből kötött viskót értenek alatta.

Nekem azonban a fentebbi elmélet gyanús, mert így pl. az ismeretlen eredetű kút, amely tényleg szűk (bár mély) helyet jelöl is értelmezést nyer, mégpedig magyarul.

 

Tehát a kota sosem volt ház értelmű magyarul, se szabályos hangmegfeleléssel, se anélkül. Mindig azt jelentette, hogy oda megyek haza, ami hozzám tartozik. A házamba.

 

Ez az ősnyevi eredet lényege. A szilárdan felhúzott ősnyelvi alap. Mint ahogyan a ház falát is szilárdan húzzuk fel és értelmesen!

 

 

Zaicz:

-hoz/-hez/-höz [12. század vége] Külső helyviszonyt kifejező, a hová? kérdésre felelő határozórag. Önálló szói eredetű

toldalék. A magyar nyelv kül.n életében az ugor kori *kuc alapalakra visszavezethető ’valaminek az oldala, széle’

jelentésű ősmagyar *hoz főnév és az -á határozórag (latívuszrag) kapcsolatából kialakult ragos névszó az ómagyar kor

elejére elvesztette önállóságát, névutóvá lett, majd megkezdődött raggá válása. A hangsúlytalan szóvégre került -á latívuszi