szuperfizikus Creative Commons License 2024.01.30 -2 0 3679

Valóban Galilei volt talán az első, aki elkövette ezt a tévedést. 

De ennek meg volt az oka.

 

Galilei (és Giordano Bruno) előtt még úgy tanították, hogy a létezik a világegyetemnek egyetlen egy központja. Ehhez viszonyították a valóságos (vagy abszolút) mozgást. 

 

Először a Földet gondolták a világ középpontjának, majd Kopernikusz nyomán a Napot. 

De mindkettő megbukott, mert Bruno szerint minden csillag egy-egy távoli nap, vagyis a mi Napunknak sincs kiváltságos központi szerepe. 

 

Kiderült, hogy a világegyetemnek nincs egyetlen központja. Ezt ma is helyesnek gondoljuk. 

De a középponttal együtt elveszett az abszolút mozgás bázisa is, ezért Galilei szerint nem létezik valóságos (abszolút) mozgás, csak relatív. Ez azonban már tévedés volt. 

 

Mert léteznek helyi központok, amelyet a gravitáció jelöl ki, ezért létezik a valóságos mozgás is, csak nem az egész univerzumra vonatkozóan, hanem csupán lokális értelemben. Erre már többen rájöttek.

 

Tehát a világ nem egyközpontú, de nem is központ nélküli, hanem sokközpontú. 

A valóságos (abszolút) mozgás nagyon is létezik, de csupán csak lokális értelemben. 

Tehát hibás a mai relativista felfogás is. 

 

Tudom, hogy nem könnyű ezt megértened, hiszen te is a relativitáselmélet bűvkörében nőttél fel, amely Galilei tévedését vette át. 

 

 

Előzmény: pk1 (3678)