Vegyünk egy tényleges példát:

 

Van egy adott hosszúságú futószalag, alatta pedig mérleg.

A munkások sódert lapátolnak rá. Ennek arányában egy automata cementet szór hozzá.

(A sódert és a cementet ugyanaz a mérleg méri. Plusz még a melós ráakasztja a kabátját, uzsonnás táskáját.)

 

Úgy ostobaság, ahogy van. Szerencsére nem rendelték meg, mert ez hülyeségmérő lett volna.

 

Tegyük fel, hogy a mérleg másodpercenként végez egy mérést. Stroboszkopikus világ.

Mennyi sóder került a mérlegre?

Ezt egészen addig lehet tudni, ameddig az első kupac le nem pottyan a túloldalon.

Utána viszont már a növekményeket és a csökkenéseket nem lehet szétválogatni, még Hamupipőke galambjai segítségével sem.

 

Hogyan lehetne értelmessé tenni a feladatot? Kijárási tilalom.

Szakaszossá kell tenni a működést, azaz órajeles szinkron hálózatot csinálni belőle.

Háromüteműt.

 

Kezdetben a szalag üres.

1. ütem: addig lehet lapátolni rá sódert, ameddig még nem potyog le a túloldalon.

2. ütem: megáll a szalag, a rajta levő mennyiség mérése alapján cementet adagolnak.

3. ütem: ürítik a szalagot.

Ezzel visszajutunk a kezdeti állapothoz.

De az érdeklődő folyamatos technológiát akart.

 

Mekkora intervallumban van értelme frekvenciák után kutatni?

Ezt a rendszer karakterisztikus ideje határozza meg.