A Fourier spektrum számolásakor az időváltozót mínusz végtelentől plusz végtelenig integráljuk.
A kvantumfizika a kétoldali transzformációt használja a hely és a lendület reprezentáció közötti átszámolásra.
Persze az elektronnak nincsen nagymamája.
Ezzel szemben a klasszikus analízis a Laplace-transzformáción alapul, amelyhez a kauzális Green-függvényt veszik.
De most vegyük példának a hintát.
Tegyük fel, hogy csillapítás nélkül leng A1 amplitudóval t1 időpontban.
Aztán egy későbbi t2 időpontban löknek rajta egy kicsit és attól kezdve A2 kitéréssel mozog.
(Tulajdonképpen ez lehet ellenirányú lökés is, és akkor A1 > A2 is elképzelhető.)
Végül a t3 időpontban jön valaki és megméri a lengést.
t1 < t2 < t3
Meg tudja állapítani a lengés időfüggvényéből, hogy mekkora volt a korábbi A1 amplitúdó,
illetve mikor következett be a t2 pillanat? (Szerintem nem.)
ha elsajátítottad, és alkalmazni tudod legalább a jelelmélet efféle alapvetéseit, meg még sok-sok egyebet.
Biztos igazad van. De tulajdonképpen mindegy, hogy mit tudok vagy mit nem.
A szakácskönyvből dolgozó - nálam sokkal önteltebb - kollégálhoz képest már így is a sztratoszférában vagyok.
Akik az egyetemi oktatókat agyas professzoroknak mondják és magasról lenézik.
Viszont én nem vagyok bezárva abba a véleménybuborékba teljesen.
